hír rendezvény

A Serpentine pavilon átadását 2021 júniusára halasztják


Java | 2020.04.28

A koronavírusjárvány berobbanása, világméretű tarolása sok jelentős rendezvényt akadályozott meg. „Elfogadjuk a világ ilyen jellegű átalakulását és inkább elmélyítjük a koncepciónkat, mintsem siettessük a pavilon megnyitását" – mondta David Adjaye.

A Counterspace építésziroda által tervezett, újrahasznosított építőanyagokból készült pavilon megnyitóját 2021 júniusára halasztották. A londoni Serpentine Galéria idén ünnepli ötvenéves évfordulóját, míg a Kensington Gardens zöld gyepén megrendezett építészeti kiállítás húsz éves. A jelenlegi bizonytalan helyzet sok mindent megváltoztatott, átírta és lelassította az országok gazdasági életét. „A társadalmat egyfajta dermedt lelassulás jellemzi, ebben az időszakban mi is inkább a tervezésre és a koncepció elmélyítésére koncentrálunk" – jegyezte meg David Adjaye, aki a 2020-as Serpentine Pavilon bizottsági tagja.

A dél-afrikai Counterspace (Sumayya Vally, Amina Kaskar és Sarah de Villiers) által tervezett pavilon a Londonban élő bevándorlók mindennapjaira és tapasztalataira fókuszál, de a tervezők célja kiterjeszteni a Kensington Gardens határait is. Az eredeti terv szerint a bevándorlók lakta negyedekben és a periférián lévő közösségekben workshopokat, pop-up programokat szerveznek majd, és az eseményeken készült tárgyakat felhasználnák a pavilon megvalósítása során. „2020 során olyan kezdeményezéseket indítunk, amelyek új jelentéssel töltik meg az összejövetel és a hovatartozás szerepét. A pavilonhoz kötődő eseményeket, előadásokat részben online, részben a fizikai térben tartjuk meg, igyekszünk ezek alapján a koncepciót is finomítani, hogy 2021-ben egy olyan építmény valósuljon meg, amely képes reflektálni a világban történő eseményekre."

 A Serpentine Pavilon terve

A Counterspace által tervezett pavilon újrahasznosított építőanyagok (K-Briq, parafa) felhasználásával készül. A beépítésre kerülő K-Briq téglák 90%-ban újrahasznosított építési és bontási hulladékból készültek, a gyártási technológia a Kenoteq cégtől származik. Ezeket a téglákat nem kell kiégetni, így széndioxid-kibocsátásuk a normál téglákénak mindössze a tizede. A másik fő felhasznált anyag a parafa, az Amorim nevű portugál gyártótól.

Ez az élő program a Serpentine „Vissza a Földhöz” sorozatának részét képezi, amely azt vizsgálja, hogy az építészet hogyan hozhat létre tereket a hierarchián kívül, és hogyan tud együtt fejlődni a környezettel.

Forrás: Dezeen

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások