hír exkluzív kiállítás építészet

Az építészeti tervrajz is műalkotás

Megnyílt a kiállítás a Fugában


Archigram | 2019.07.22

2019. június 18-án megnyílt „Az építészeti tervrajz is műalkotás” című kiállítás a 10 éves Fugában, ahol az építészet mellett a belsőépítészet, tájépítészet, díszlettervezés, szerkezettervezés, épületgépészeti tervezés, és más szakágak kiállításra érdemes munkáit is látni lehet.

A FUGA 10. születésnapját októberben nagyszabású programsorozattal ünnepeli. Ennek első eseményeként az építészeti központ összes termében építészeti tervrajz- és makettkiállítást rendeztek.

A kiállítást igen nagyszámú – főleg szakmai – közönség előtt Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára nyitotta meg. Előadásában lándzsát tört az építészeti munka, az építészeti rajz és a modell műalkotás volta, műtárgyi mivoltának elismerése mellett. Feltette azonban a kérdést: vajon az építész, rajza, modellje készítése közben gondolja-e, hogy ő művészként egy műalkotáson dolgozik?

Nagy Bálint, a Fuga kreatív igazgatója a kiállításon való eligazodás megkönnyítésére jelezte, hogy a kiállítás a földszinti két kiállítótéren kívül még a pincei két teremben és a folyosón is tartalmaz alkotásokat, 200 alkotótól mintegy 500 műtárgyat.

A kiállítás három csoportban mutatta be az alkotásokat. A pincei egyik kiállítótérben az építészeti iskolák múltbéli feladatait lehet látni, míg a másik pincei kiállítótérben a 19-20. század első felének nagy építész mestereinek munkái láthatóak. A földszinti két kiállítóhelyen a 20. század kortárs művei láthatóak, illetve a jelenkor alkotásai is megjelennek.

A 19–20. századi mesterek – például Alpár Ignác, Lechner Ödön, Fischer József, Rados Jenő, Janáky István, Makovecz Imre, Reimholz Péter, Beszédes Kornél, Zalotay Elemér – műveit együtt állították ki olyan kortárs mesterekkel, mint Bán Ferenc, Finta József, Vonnák János, Czigány Tamás, Csomay Zsófia, valamint a „kis mesterekkel”, fiatal irodákkal, és egyetemi hallgatókkal. Külön helyen szerepelnek a közgyűjteményekből és oktatási intézményekből válogatott rajzok.

Az alkalmazott technikák is nagyon különbözőek. A szokásos grafikai eszközökön (ceruza, toll, filctoll, festék) túl a sokszorosított grafika is szerepel. A modellek a papíron, fán, plexin át az acélig tartanak.

A kiállítás nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy az építészeti tevékenység „munkaközi” produktumai is lehetnek önálló, a műtárgypiacon is helyet érdemlő műalkotások, a skiccektől a tervrajzokon és modelleken át az animációkig.

A kiállítást három alkalommal (augusztus 1. 16. óra, augusztus 15. 16 óra, augusztus 26. 18 óra) tárlatvezetés kíséri galériatulajdonosok, kurátorok, művészettörténészek vezetésével, azzal a szándékkal, hogy bevezetődjék a köztudatba: az építészeti  rajz és makett is műalkotás.

A tárlat történeti részének kurátorai Fehérvári Zoltán és Őry Júlia voltak.

A kortárs alkotások kiállítását (földszint) kurátorként Gyárfás Eszter, Kocsis Ferenc, Nagy Bálint, Őry Júlia, Segesdi Móni, és Zöldi Anna gondozta.

A kiállításra kölcsönző intézmények:

  • BME Építészmérnöki Kar, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék
  • BME Építészmérnöki Kar, Rajzi és Formaismereti Tanszék
  • Budapest Főváros Levéltára
  • Győri Megyei Jogú Város Műszaki Levéltára
  • Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
  • Lechner Tudásközpont
  • Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény
  • Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény / A Magyar Képzőművészeti Egyetem – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium művészeti gyűjteménye
  • Szent István Egyetem, Ybl Miklós Építéstudományi Kar Könyvtár.

A kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek 500 Ft ellenében (MÉK 2019/14).

A kiállítás 2019. augusztus 26-ig tekinthető meg.

Szende Árpád

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások