hír Makó Novák István Szeged

Elhunyt Novák István építész-urbanista


pestimonika | 2013.02.05
Életének 75. évében, február 3-án váratlanul elhunyt Novák István DLA, Ybl- és Prima Primissima díjas építész.

Novák István számos középületet, iskolát tervezett, elképzelései alapján épült templom a felvidéki Ajnácskőn, valamint Brassóban. A szakember által megálmodott második világháborús emlékművek az egész ország területén megtalálhatók, legnagyobb hatású munkái azonban a közterületek, városközpontok rehabilitációs tervei voltak. Korábban Szeged, majd Makó, Orosháza és Szarvas főépítésze volt.

Személyében nemcsak az építész szakma, az építőművészet kiválóságát, számos szakmai díj, elismerés birtokosát, de olyan embert veszítettünk, aki minden munkájában a közösség érdekeit tartotta szem előtt. Büszke volt rá, hogy épületei – legyenek bár iskolák, templomok vagy akár üzletházak – soha nem csak elsődleges funkciójuknak felelnek meg, hanem valódi közösségi, sőt közösségformáló terekké válnak, olyan helyekké, ahol az emberek egymásra találnak, beszélgetnek, ahol megfogan a gondolat, otthonra talál a művészet, a kultúra és közösségi élménnyé válik a szórakozás - áll Szeged város közleményében.

Makónak 2001-től volt főépítésze. Ahogy a város közleménye írja, addigra ő már középületek sorával, városközpont-rehabilitációkkal, emlékművek és templomok megalkotásával tette le névjegyét a hazai építész szakma asztalára.
Makón elvarázsolták a polgárosuló paraszti építészet alkotásai, ezeknek az idők során a legharcosabb védőjévé vált. Makó megjelenése az elmúlt évtizedben az ő munkája révén is gyökeresen megváltozott, a korábbi szürkeség helyett színek uralkodnak, megvalósult tizenkét nagyszerű Makovecz-helyszín, köztük a mester legnagyobb magasépítészeti munkája, a Hagymatikum. Novák István nem csak Szegeden, de itt, Makón is irányította a belváros szívének rehabilitációját.

A néhány éve róla készült portréfilm

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások