pestimonika | 2011.09.28
A rendkívül aktuális témának köszönhetően a szokásosnál is több érdeklődő vett részt az Építész Tervezői Napok sorozatának szeptemberi rendezvényén, ahol a klímatudatos tervezés épületszerkezeti és -gépészeti eszközein kívül a LEED minősítési rendszer és a kortárs spanyol építészet is napirendre került.

A legnagyobb épületek – ahogy például az Allee is – általában fordított rétegrendű lapostetővel készülnek – mondta el előadásában Gerendi Gábor építészmérnök, az RW-Bautech Kft. műszaki vezetője. Az egyenes rétegrendnél a párazáró réteg nagyon fontos, hiszen nedvesen a hőszigetelés nem működik. A vízálló, különösen nagy nyomószilárdságú és párazáró habüveg alkalmazásának lehetőségeivel is megismerkedhetett a hallgatóság.
Az elkövetkező 7-8 évben a szigorodó követelményeknek megfelelően 40-55 százalékkal kell csökkentenünk a külső határoló szerkezetek hőátbocsátását – hangsúlyozta Kruchina Sándor, az Austrotherm Kft. marketing vezetője. Ezt vagy a hőszigetelés vastagságának növelésével vagy az anyagminőség változtatásával érhetjük el. Az Austrotherm az utóbbit színekkel is jelzi, a szürke termékeik a grafitpor hozzáadásának köszönhetően fokozottabban hőszigetelnek. Még újabb fejlesztés a Grafit Reflex hőszigetelések rózsaszín bevonata, amely az anyag napsütésben történő felhevülését gátolja.
Brassnyó László, a Knauf Insulation műszaki tanácsadója rendszerezte a hőszigetelő anyagok fajtáit, majd ismertette az ásványgyapot hőszigetelések legfontosabb tulajdonságait. Külön felhívta a figyelmet a deklarált hővezetési tényező és az ülepedés jelentőségére, az utóbbit 25 éves időtartamra kell megadni.
A gépészet mindent megold, de milyen áron? – tette fel a kérdést Borzák Balarám Béla építész vezető tervező, épületszerkezeti és épületfizikai igazságügyi szakértő a Nikecell Kft. képviseletében. A cég termékválasztékában már környezetbarát üveggyapot szigetelések is találhatók, amelyeket tetőterek hő- és hangszigetelésére, valamint akusztikus válaszfalaknál lehet használni.
Szikra Csaba, a BME Építészmérnöki Kar Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszékének tudományos munkatársa előadásában a térelhatároló-szerkezetek hőveszteségének modellezésével és a passzív energetikai technikákkal foglalkozott. A hőveszteség csökkentése nem elégséges megoldás, a rendelkezésre álló energiát megfelelő energiagyűjtő elemekkel be is kell vinni az épületbe, ugyanakkor az árnyékolásról is gondoskodni kell – hangsúlyozta.
Az életciklus-elemzés a panelházak energiatudatos felújításánál is jó szolgálatot tehet. A különböző mértékű beavatkozásokat grafikonon ábrázolva azt az eredményt kapjuk, hogy nagyon rövid távon az a legjobb, ha nem csinálunk semmit, pár évet vizsgálva a szokásos felújítás vezet, ötven éves távlatot nézve azonban a nagyon jó energetikai jellemzőkkel elvégzett felújítás a legkedvezőbb – fejtette ki Horváth Sára, a BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszékének tanársegédje.
A komplett magas- és lapostető rendszereket (az utóbbin belül zöldtetőket) gyártó Bauder Kft. képviseletében Izsák György az egyik legújabb, innovatív megoldást, a vákuumszigetelést mutatta be, amely a cég termékpalettáján Bauder VIP TE néven már el is érhető. Különösen teraszszigeteléseknél nagyon jól használható, mivel már 58 mm-es vastagsággal is 0,20 W/m2K alá szorítja le a szerkezet hővezetési tényezőjét.
Szatmári Zoltán, a Bachl Kft. alkalmazástechnikai mérnök-tanácsadója konkrét, megépült példákon át mutatta be a tetők PIR táblákkal történő hőszigetelésének lehetőségeit. A váci református templomnál bonyolult geometriát kellett követniük, a sárvári termálfürdő bővítésénél pedig a nagy tetőfelületek jelentettek különleges feladatot. A PIR hőszigetelések lapostetőknél is nagyon jól használhatók, többek között az elhanyagolható nedvességfelvételük miatt.
Az alumínium sok szempontból előnyös alapanyag, a környezettudatosság oldaláról egy további pozitívuma, hogy a gyártásánál egyre inkább előtérbe kerül az újrahasznosítás – mondta el Nemere Judit, a Prefa Hungária Kft. cégvezetője. Az új Individual és Pinical homlokzatburkolati rendszerek mellett – amelyek közül az előbbi az egyedi tervezhetőségével tűnik ki, az utóbbi pedig az European Aluminium Award-ot elnyert londoni épületen szerepel – a Prefa napelemes rendszereit is megismerhette a hallgatóság.
Szabó Tamás János DLA a K&H Bank épületén keresztül mutatta be a LEED minősítés menetét. A kreditpontok itt több szempont alapján jönnek össze, ezek a területkiválasztás, a víztakarékosság, az energia és atmoszféra, az anyagkiválasztás és a beltéri környezet. A Finta Stúdió vezető tervezőjének tapasztalatai szerint a rendszer rugalmas, lehetőség van tárgyalásra, kompromisszumokra.
A belső levegő minőségét (indoor air quality) a különböző gázok és gőzök, a szaganyagok, az aerosolok (porok, lebegőanyagok, nehézfémszálak, pollenek), vírusok, baktériumok és spórák határozzák meg. Az épületek belső tereiben sokféle szennyezőanyag fordulhat elő, így az emberek által kibocsátott széndioxid, a bútoranyagokból származó formaldehid, az illékony szerves anyagok, az égéstermékek, a dohányfüst, a vegyianyagok (háztartási cikkekből, építőanyagokból), baktériumok és vírusok, fémek nyomelemei, rovarirtók – fejtette ki dr. Kajtár László PhD, a BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékének egyetemi docense.
A Schüco élen jár az alacsony energiafelhasználású épületeknél használható rendszerek kifejlesztésében, a koncepciójuk alapján kivitelezés alatt áll egy hatlakásos, úgynevezett Pluszenergia Ház. A napenergia hasznosítását polikristályos, fázisváltó anyag szolgálja, hővisszanyerős szellőzés működik az épületben, a nyílászárók Schüco passzívház minősítésű szerkezetek. A pozitív energiamérleget az adaptív rétegek elvének használata is nagyban elősegíti, ami a külső nyílászáróknál kívülről befelé haladva egy napelem-, egy árnyékoló-, egy hőszigetelési és egy üvegezési réteg egymásutánját jelenti – mondta el Koch Beatrix termékmenedzser az Alukönigstahl Kft.-től.
A klímasemleges aktívházak és a beltéri komfort összefüggéseit vizsgálta előadásában Tornóczky Mónika okleveles építészmérnök a Velux Kft. részéről. A cég különböző együttműködő partnerekkel a Model Home 2020 program keretében öt országban hat aktívházat hozott létre, a hatodikat ezek közül októberben Franciaországban adják át.
A szellőzés, szellőztetés célja a megfelelő légállapot fenntartása a lakóterekben, ami egészséges CO2 szintet, megfelelő páratartalmat és káros anyagoktól mentes, tiszta levegőt jelent – hangsúlyozta Gáti Tamás, a Schako Kft. műszaki tanácsadója. Egy szellőzés nélküli átlagos hálószobában már körülbelül éjjel fél 12-re a széndioxid-koncentráció – a fáradékonyságot, koncentrációzavart, fejfájást okozó – 1500 ppm feletti szintre emelkedik. A szellőztetés kérdésére a hővisszanyerős lakótérszellőzési rendszerek adják a legjobb megoldást.
A tervezői nap zárásaként Nyáry Erika építész a kortárs spanyol építészetre adott kitekintést, a témához kapcsolódva a környezet- és energiatudatosság szempontjából is figyelemre méltó projekteket mutatott be.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások