díj tervek

Silver Diplomát nyert Kazi Zsolt diplomaterve a az Eurasian Prize versenyen


Java | 2020.11.27

Az Eurasian Prize verseny egyre népszerűbb szakmai körökben, idén 22 országból 450 pályamű érkezett a megmérettetésre. Három fő kategóriában – építészet, városfejlesztés, dizájn – versenyeztek a pályázók, az egyetemi hallgatóknak, pályakezdőknek külön versenyt hirdettek.

A zsűrit idén Patrik Schumacher (Zaha Hadid Architects) elnökölte, de Ben van Berkel és Jürgen Mayer H. is a zsűri tagjai voltak. 

Kazi Zsolt a Gergely-bánya megújításának tervével pályázott a fenntartható jövő témakörében. A fiatal mérnök áramot, illetve hőt termelne a Gergely-bánya feltöltéséhez használt hulladékból keletkező biogázból. Az erőmű köré pedig környezetbarát, közösségi térként is hasznosítható látogatóközpontot tervezett. „Azt szokták mondani, hogy egy ilyen nemzetközi díj felér egy külföldi diplomával, szakmai pályafutásomban ezért mérföldkőnek számít” – jelentette ki Kazi a Kőbányai Hírek Facebook-oldalon. 

A rangos nemzetközi szakmai fórumot 2002-ben rendezték meg először, azóta minden évben Oroszország negyedik legnagyobb városában, az Európa és Ázsia földrajzi határán fekvő Jekatyerinburgban rendezik meg. A fesztivált kállítások, workshopok, konferenciák eseményei kísérik, a díjátadó gálát pedig hagyományosan a kormányzói rezidencián tartják. Az Eurázsiai Építészeti és Design Fesztiválon a világjárvány miatt Kazi Zsolt csak online követhette a ceremóniát, a díjat Magyarország jekatyerinburgi főkonzulátusának külgazdasági attaséja, Endrejter Tímea vette át a nevében.

Forrás: Facebook / Kőbányai Hírek

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások