rendezvény képzés építési jog ÉTDR tervezői szerződés

Ezekre a változásokra érdemes most figyelniük a tervezőknek


B-y | 2014.11.17
Mit kötelező és mit érdemes módosítani a tervezői szerződések szövegében? Melyek a típushibák az építészeti-műszaki tervdokumentációkban, és hogyan lehet ezeket elkerülni? Hogyan lehet gyorsabbá és hatékonyabbá tenni az ÉTDR használatát?

2014. november 27-én a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karán szervezik az Építési jog 2015 –  továbbképzés tervezőknek című rendezvényt. A főbb témakörök:

Ebben az évben több jogszabály-módosítás is érintette a tervezők feladatait, továbbá hatályba lépett az új Ptk., ezért a korábbi szerződésminták már nem használhatók. Dr. Jámbor Attila ügyvéd, a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karának oktatója most pontról pontra végigmegy a tervezési szerződés kötelező és optimális elemein, bemutatva azt, hogy mit javasolt és érdemes megváltoztatni a szövegben. Az előadás kitér arra is, hogy a tervezői felelősség hogyan csökkenthető az új Ptk. alapján, és milyen módokon biztosítható a tervezői díj megfizetése.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat 2015. január 1-től hatályos rendelkezéseit ismerteti Takács Lajos Gábor egyetemi docens (BME Épületszerkezettani Tanszék) előadása. Bemutatja azt az új megközelítésen alapuló szabályozást, amely nagyobb tervezői szabadságot biztosít, de nagyobb felelősségvállalást is követel a tűzvédelmi biztonság érdekében. Az új OTSZ az elvárt biztonsági szintet határozza meg, amelyhez a műszaki megoldást a tervezőnek kell megválasztania, bár ehhez segítséget fognak nyújtani a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek és a mérnöki módszerek.

Több változáson mentek át az elmúlt években az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmi-formai követelményei is – a hatóságoknak mindig a hatályost kell számon kérniük a tervezőktől, és ez számos vita és hiba forrása. Kiss Andor okl. építőmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő előadása arra ad választ, hogy melyek a leggyakrabban előforduló hibák, hiányosságok, amelyeket a tervezőnek „nem illik” elkövetni. Érintett témakörök: a tervezői nyilatkozat beépülése a műszaki leírásba; szabványok, jogszabályok hatálya; fogalmak pontos használata és az építési termékek betervezésének jelenlegi módja (teljesítménynyilatkozatok.

Ugyancsak a tervdokumentáció témakörével foglalkozik Varga Illés Levente építész, ÉTDR szakértő előadása, kitérve a főbb buktatókra, illetve ezek elkerülésének módjára. Az előadás végigveszi a dokumentálás lépéseit, technikai és jogi lehetőségeit, az ÉTDR alaplépéseit és kulisszatitkait, majd gyakorlati rész következik, ahol az előadó a résztvevők által feltett kérdésekre ad választ, lépésről lépésre bemutatva a teendőket. Aki saját laptopot is hoz magával, annak az előadó segít a gépét optimalizálni, s mutat néhány trükköt is, amivel gyorsabb és hatékonyabb lesz a munka.

Részletes program, további információ, jelentkezés >>

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások