A kopár sivatag mélyén egyszer csak hatalmas faragott sziklatömbökkel, félbehagyott és befejezetlen emlékművekkel, és elszórtan több mint 100 monumentális sírral találkozhatunk.
Az iszlám-kort megelőzően, i.e. a 6. században itt már egy magasan fejlett civilizáció létezett az ókori Arábiában. A vándorló nabateusok a Negev-sivatagban történt letelepedésüket követően jellegzetes, a sivatagi viszonyokhoz jól igazodó, fejlett mezőgazdálkodást alakítottak ki. Kultúrájuk nemcsak abban a tekintetben volt egyedülálló a maga nemében, hogy egy évezreden keresztül sikerült fennmaradniuk a megfelelő életkörülményeket, hanem abban is, hogy képesek voltak különböző idegen kultúrák jótékony hatásait befogadni és integrálni a meglehetősen mostoha körülmények között. Egészen kivételes mérnöki képességekre vall az a technológia, mellyel például a fejlett vízgazdálkodásukat létrehozták. A nabateusok – délről északra irányuló lassú vándorlásuk során – hozták létre a sivatagi kereskedelmi útvonalakat a tengeri kereskedelem kiküszöbölésére, s ezt egészen az iszlám terjeszkedésének előretöréséig meg is tartották. Igyekeztek elkerülni a katonai konfliktusokat, és bár rendelkeztek saját hadsereggel, a katonákat gyakorlatilag soha nem használták hódító törekvések megvalósítására. Sok nagyméretű szikla ölelésében található az ősi városuk épületmaradványai. A 10 km² nagyságú területen mintegy 80, többnyire jó állapotban tartott temetkezési létesítmény látható – homlokzatainak fantáziadús változatos kialakítása különleges élményt nyújt. Azonban homoktakaró borítja és feltárásra vár a metropólisz területének középső része, mely szintén számos különlegességet ígér!
A területet 1876-77 közt beutazó Charles Doughty adott hírt először a Madáin Szálihban hajdan élt nabateusokról. Az ő 1880-as feltárásai nyomán figyeltek fel a terület történeti jelentőségére a nyugati történészek és archeológusok. 1902-ben – a hidzsázi vasút építése kapcsán – két francia dominikánus szerzetes, A. Jausse és R. Savignac voltak az elsők, akik a nabateusok itteni emlékeit tudományos alapossággal és részletességgel tárták fel. Átvizsgálták a helyszínt és megkísérelték egy számozott rendszerbe (listába) foglalni az itt levő történelmi jelentőségű építészeti emlékeket, továbbá vázlatokat is készítettek. Eredményeiket különböző nyelveken publikálták 1904-ben; művük a nabateusokkal foglalkozó régészeti kutatások mérföldkövévé vált. Az európaiak számára 1995-ig nem volt lehetséges archeológusként az országba jönni; az antik sivatagváros szakszerű régészeti kutatására csak 1997-től adott engedélyt Szaúd-Arábia. Napjainkban azonban már – az országból elsőként – az UNESCO által a világörökségi jegyzékbe (2008) vett emlékének számít
Forrás és bővebb információ: impressmagazin.hu
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére