Felnőtt ház

Az alábbiakban a házról "A mi otthonunk" magazinban megjelent cikket idézzük:

"Megnyugtató érzés olyasvalakivel találkozni, aki önmagával összhangban éli az életét. Aki nem fojt el semmit, de nem is kompenzál, sem fényesebbnek, sem szürkébbnek nem próbál mutatkozni. Amilyen felszabadító, éppoly ritka is az effajta találkozás. E családi ház a ritka kivételek sorába tartozik: külseje egyértelműen előrevetíti, ami bent fogadja a vendéget, aki elégedetten nyugtázza: lehet harmóniát teremteni a világban. A ház fegyelmezett megformálását a szakma is jutalmazta: az Ytong téglából készült épület a 2010-es Év Háza pályázaton a Xella Magyarország különdíját nyerte.


Márpedig a saját harmónia minden egyébnél fontosabb – ezt gyakran csak az idő múlásával vesszük tudomásul. Kezdetben a trendek, az ideálok dominálnak. Lassan ébredünk rá, hogy a ránk kényszerített versenyben szükségünk van egy biztos pontra, ami a lehető leginkább azonos az énünkkel – amit valóban otthonnak nevezhetünk. Mindenki másutt húzza meg otthona határait: van, akinek egy hatalmas nejlonszatyor jut, vannak, akik falak mögé rejtik identitásukat, és van, akinek nem azért nincsenek falai, mert csak szatyorra futja. A többség azonban a középső kategóriába tartozik, és nagyon nem mindegy, hogy a falak mit mutatnak, mit takarnak.
Családi házat tervezni az építész számára sem könnyű műfaj. Pszichológusként empátiával kell azonosulnia a megrendelők életvitelével, ugyanakkor saját építészeti ideálját sem adhatja fel az alkotás során.

A vidéki városban épült családi ház lakói is, tervezői is fiatalok, ennek ellenére imponáló biztonsággal tudták, mit akarnak, és mi való nekik. Ez már a telek kiválasztásakor beigazolódott. A városszéli zsákutcát csendes fekvése, falusias jellege miatt választották. A telek nem nagy, de józanul mérlegelve a család életvitelét, nagyobbra nem is áhítoztak. A viszonylag kis alapterület miatt kétszintes házat építettek, az eredetileg elképzelt lapostetős, egyszintes lepény alakú épület helyett. Ezt a jókora szemléletbeli ugrást azonban láthatólag nehézség nélkül leküzdötték, ebben már segítségükre volt Kószó István építész is.
Ahogy a lakók, úgy ő is a felesleges mutatványok nélküli, a használókat szolgáló házról álmodott. A logikusan megfogalmazott alaprajzot teljes mértékben absztrahált, házszerű külsőbe bújtatta. Minden bizonnyal egy gyerek is ilyesmit rajzol, ha házat kérnek tőle. És ez korántsem lekicsinylendő minősítés, a ház-ság lényegéről van ugyanis szó. Amit az építész ehhez hozzátehet, az már persze szakma. Az egyszerű tömegforma rajzosságának hangsúlyozása a rejtett eresszel, a kis és nagy tömeg sötét-világos színezése, a vízszintes csíkozású felületet adó faburkolat következetes alkalmazása, a nyílászárók és falfelületek helyes arányának kialakítása olyan építészeti eszközök, amelyek teljesen elegendőek egy jó családi ház karakteres külsejének megfogalmazásához.
A belső kialakítása zökkenőmentesen folytatja a külső szellemiségét. Ez nem meglepő, hiszen a tulajdonosok a belsőket tervező Budai Attila ajánlására választották az építészt, az építész pedig a kivitelezőt (az öccsét), így példás volt a munkakapcsolat. Az átgondolt bútorozás, a színek és anyagok fegyelmezett alkalmazása a külső egyenrangú folytatása, ugyanakkor több melegséget, játékosságot és esetenként – például a lépcső korlátjának kialakításakor – szabadalomra méltó egyéni kreativitást tükröz.
A negyedik szereplő – a lakó, vagyis a történet főszereplője – nem kevesebbet tesz hozzá a végeredményhez, mint a maga teljes életét. Ez pedig csak olyan közegben működik, amely alázattal, odafigyeléssel, túlzások nélkül, azaz felnőtt módon viszonyul hozzá."

(Fotó: Makláry Zoltán)