sebesp | 2016.01.17
Az egyiptomi Vádi-el-Hítánban (Bálnák völgye) megnyitották csütörtökön az ősmaradványok és a klímaváltozás múzeumát, amelynek kiállítási tárgyai között található a mai bálnák őse, a Basilosaurus isis egyik példányának 37 millió éves teljes csontváza is.

A Kairótól mintegy 170 kilométerre délnyugatra található sivatagos völgyet az ókorban tenger borította. A megnyitón felszólalt el-Fajjúm tartomány kormányzója, aki hangsúlyozta, hogy Vádi-el-Hítán egy 400 négyzetkilométernyi területen elterülő nyitott geológiai múzeum, amely több száz kihalt faj maradványait őrzi.

A területet az UNESCO 2005-ben a világörökség részének nyilvánította. Az új múzeum egyik célja, hogy a térségben fellelt fosszíliák segítsék az évmilliók során végbement klímaváltozás kutatását, valamint az emberi életben ennek következtében történt változások tanulmányozását.

A múzeumban látható Basilosaurus isis a világ legnagyobb megkövült bálnacsontváza, de emellett számos más gerinces ősmaradvány is megtekinthető. Most először mutatják be a Basilosaurus isis elcsökevényesedett hátsó lábait, a szárazföldi lényből tengeri állattá válás maradványát. A múzeum az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), az egyiptomi környezetvédelmi minisztérium és az olasz kormány együttműködésében jött létre.

Gabriel Mikhail, a 2,17 milliárd dollárból épült Fossils and Clmate Change Museum építésze elmondta, hogy az épületet úgy tervezte, hogy beleolvadjon a sivatagi tájba. "Ha egy ilyen gyönyörű helyre kell tervezni valamit eggyé kell váljon a környezetével, másképpen bűncselekmény lenne a természete ellen."

Forrás: MTI / www.dailymail.co.uk

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások