Magdeburg, Zöld Citadella – Hundertwasser
Friedensreich Hudertwasser (szül. Friedrich Stowasser) 2000-ben, egy Ausztrália felé tartó hajón bekövetkezett halála után 2003 és 2005 között épült meg ez az épületegyüttes az egykori NDK nyugati határán található Magdeburg városában, Szász-Anhalt tartományban.
Lapunk „hasábjain” eddig egyetlen fénykép erejéig szerepelt a művész egy másik németországi épületével, így talán nem haszontalan foglalkozni egy-egy alkotásával.
Aki felületesen ismeri Hundertwasser munkásságát, neve hallatán azonnal valami bizarr építészeti formákat sűrűn használó, környezetéből kirívó forma- és színvilágú épületre asszociál.
Jelen cikk tárgya sem tér el ettől a sztereotípiától, így a bemutatásra kerülő mű tökéletesen illeszkedik a sorozat tematikájába.
Művésznevén világhírűvé váló Hundertwassert ma már túl egyszerű lenne elintézni azzal, hogy ő egy olyan festőművész volt, aki csak beleártotta magát az építészetbe, és hogy az épületei egytől-egyig borzalmasak, semmihez sem illeszkedőek, értelmetlenek, funkció nélküli elemek valóságos tárháza, stb.
Természetesen ezekben a sommás megállapításokban is lehet némi igazság, de ha megadjuk magunknak és a művésznek a lehetőséget azzal, hogy vesszük a fáradtságot és jobban utánanézünk a motivációinak, talán az életműve és a jelen alkotás is más megvilágításba kerül.
Hogy Hundertwasser épületei megosztóak, vitát gerjesztenek, az bizonyos.
Talán pontosan ettől lehetnek annyira izgalmasak a 21. században is.
Hundertwasser valójában a festészettel, környezetvédelemmel kapcsolatos vízióit ültette át az építészeti gyakorlatba, ezzel talán a sorozat első részében bemutatott Happy Rizzi House-hoz áll közelebb, de az építészeti megvalósítást megvizsgálva mondhatjuk azt, hogy ő volt az építészet Pablo Picassója, esetleg Joan Mirója. A formákat egyébként gyermekkorától tökéletesen uraló Picasso torzalakjai, vagy Miró játékos vonalábrázolásai nézhetnének ki hasonlóan három dimenzióba álmodva.
(A szintén katalán Antoni Gaudí zsenialitása egy más kategória, az a szint legnagyobb építészek számára sem megközelíthető meg egykönnyen.)
A dimenziók mindig is fontosak voltak Hundertwasser számára.
A dimenziók és a rétegek.
Azt vallotta, hogy az emberi csontvázon lévő hús és bőr is egy réteg, aztán a rajtunk lévő ruházat, a bennünket körbevevő falak és természet, majd a bioszféra és a sztratoszféra következnek, melyek meghatározzák létezésünket ebben a rétegek alkotta világban.
Gyakran tartott társaival/társnőivel anyaszült meztelenül előadásokat, hangsúlyozva a környezetvédelem és a fenti rétegek kozmikus fontosságát.
Az már csak megítélés és egyéni ízlés kérdése, hogy a számos lakó- és templomépülete közül melyik áll közelebb az ízlésünkhöz, vagy pedig teljesen elutasítjuk ezt a típusú megközelítést az építészeti eszközök halmozása, némileg kaotikus megjelenése miatt.
De a káoszban is sokszor ott van a rendszer.
Őrült beszéd, de van benne rendszer, mondja Polonius a Hamletban a címszereplő önmagát őrültnek tettető beszédét hallgatva.
Valami ilyesmi fogalmazódhat meg bennünk, amikor egy-egy Hundertwasser épülettel ismerkedünk.
A magdeburgi Zöld Citadella épületegyüttesét körbejárva egyik ámulatból eshetünk a másikba, amikor az 53 lakást, irodákat, boltokat, két belső udvart tartalmazó házat felfedezzük.
Az épület közvetlen környezetében, az udvarokban, a tetőzeten rengeteg a zöld, ezzel szöges ellentétben áll az épület markáns rózsaszín színezése és mellesleg az elnevezése is.
Az építészeti részletek játékossága, és helyenkénti esetlensége is mind-mind a művészre jellemző elemek.
A marketing mindenesetre remek, a házon belül a Hundertwasser-kiállítás vezetéssel egybekötve tekinthető meg.
Ha az ember jobban megismer egy ilyen kaliberű alkotást, talán jobban tud azonosulni vele, ha az egészet nem is, de részleteinek értékeit érdemes felfedezni.
folyt.köv.
/A Szerző felvételeivel/
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére