Megnyugtató a tudat, hogy nem szükséges távolra utaznunk ahhoz, hogy országhatáron túli építészeti különlegességekre leljünk. Rögtön a szomszédos Ausztria számos érdekességgel kecsegtet, és nem csupán a jelenkori, modern építészeti alkotásaival.
A 19. század végének iparművészeti és építészeti megújhodása a császárváros Bécset sem kerülhette el. Az új stílusirányzat, melyet Angliában Modern Style, Franciaországban és Belgiumban Art Nouveau, Olaszországban arte floreale, ill. liberty, Spanyolországban modernismo, Németországban Jugendstil névre kereszteltek el, az Osztrák-Magyar Monarchiában a szecesszió elnevezést kapta.
Fontos megemlíteni, hogy a szeceszió nem az építőművészet felől indult. Azonban az iparművészet minden ágazatát lefedve egyfajta összművészetként (lásd még a Richard Wagner-i Gesamtkunstwerk fogalmát) az építészetben csúcsosodott ki, olykor páratlan életművekkel gazdagítva az építészet történetét. Gondoljunk csak Antoni Gaudí Barcelonájának, Victor Horta Brüsszeljének, Hector Guimard Párizsának, vagy éppen Otto Wagner Bécsének alkotásaira. (A külföldi alkotók számbavétele során természetesen Lechner Ödönről sem szabad megfeledkeznünk, akinek az életműve már réges-régen megérett a világörökségi rangra.)
Visszatérve a bécsi szecesszió kezdeteihez, a századforduló környéki új törekvéseket mi sem foglalhatta volna jobban keretbe, mint egy igazán előremutató építészeti alkotás, egy kiállítótér, ahol az alkotók rendszeresen találkozhatnak, és megmutathatják műveiker a szélesebb közönségnek.
Ez az épület lett az 1898-ban megépített Secession, melynek megtervezése a kitűnő építész, egyben Otto Wagner-tanítvány, Joseph Maria Olbrich nevéhez fűződik, aki igazán majd a darmstadti művésztelepen bontakozik ki iparművész barátai körében, de a Szeceszió Háza minden szempontból meghökkentő, egyben előremutató alkotásnak bizonyult.
Az épület nem esik távol a belvárostól, egy könnyű sétával elérhető akár a Hofburgtól délre haladva, miután elhagytuk a belvárost övező külső Ringet, de akár a Karlsplatz metróállomás felől is megközelíthető. Nem lehet eltéveszteni a „művészet templomát”, mert 2 500 aranyozott levélből összeállított ragyogó lombkupolája már messziről felhívja magára a figyelmet.
Az épületet a második világháború során lebombázták, de a kupola szerencsés módon épségben maradt. Rövidesen megkezdődött a helyreállítás, így az épület ma régi fényében tündökölve fogadja látogatóit. Véleményem szerint az egyik legkülönlegesebb szecessziós ház ez, akár az irányzat egészét is tekintve. A szecesszióban amúgy sem léteztek általános szabályok, valamennyi ország megteremtette a csak rá jellemző formavilágot. De ebben az esetben az irányzatra jellemző újító anyaghasználat és formavilág (levélformákból összeállított, áttört lombkupola) mellett olyan szabályos, geometrikus formákat alkalmazott az építész 1898-ban az épülettömeg és a homlokzati architektúra megszerkesztésekor, amilyeneket leginkább a csak 15-20 év múlva jelentkező art deco érez majd igazának sajátjának.
A kiállítás legértékesebb darabja az alagsorban található: ez nem más, mint Gustav Klimt sajnos befejezetlenül maradt freskója, a Beethoven-fríz. Az épület mindenre kiterjedő renoválása szinte napjainkig eltartott: 2017-2018-ban fejeződött be Koloman Moser homlokzati freskóinak restaurátori helyreállítása.
/folyt.köv./
Fényképfelvételek: Kohári Gabriella és Szigetvári Krisztián
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
