cikk

Gyenge Építésaktivitás-Kezdés az idei első negyedévben


buildecon | 2023.05.11

A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint nagyon alacsony Aktivitás-Kezdés jellemezte a hazai építőipart 2023 első negyedévében. Mindössze 374 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések.

Ilyen alacsony összegű építkezés-indításra három hónap alatt egészen 2016 óta nem került sor. A kiugrónak számító 2022 első negyedévhez képest, szinte negyedére esett vissza az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdése, de 2021 első három hónapjához viszonyítva is több mint 40 százalékos volt a csökkenés. Különösen nagyon szerénynek tűnik az elindított munkák összege, illetve nagynak az esés mértéke, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt időszakban nagyon jelentős árváltozás jellemezte a szektort. Változatlan árakon nézve 2012-ben indultak csak kisebb volumenben kivitelezések három hónap alatt, a csökkenés pedig 2021 első negyedévéhez képest változatlan árakon már meghaladja a 60 százalékot.

A visszaesés a magasépítéseket sem kerülte el

A megkezdett magasépítési kivitelezések értéke nem érte el a 300 milliárd forintot 2023 első három hónapjában, ami így az utóbbi évek egyik legszerényebb negyedévét jelentette. Utoljára 2020 második, harmadik és negyedik negyedéveit jellemezte csak hasonló összegű építkezés-indítás. Az Aktivitás-Kezdés csökkenése 2021 és 2022 első negyedéveihez képest 42-48 százalékos volt. Változatlan árakon nézve pedig a visszaesés még inkább látszik, ilyen alacsony számok utoljára 2013-2014-ben jellemezték a szektort. 

Az Aktivitás-Kezdés csökkenés a lakáscélú és a nem lakáscélú magasépítések esetében is tetten érhető volt. A lakáscélú magasépítéseknél a megkezdett kivitelezések értéke 40 milliárd forint alatt maradt, míg a nem lakáscélú magasépítéseknél az Aktivitás-Kezdés körülbelül 260 milliárd forintot tett ki. Változatlan árakon nézve az említett számok 2014-2015-ös szintet jelentettek volumenben. 

Az idei év első három hónapjában indult legnagyobb magasépítési projektek közé több logisztikai központ is tartozott, mint a Robert Bosch Power Tool logisztikai központja Miskolcon, a BMW logisztikai központja Debrecennél, a Waberers központja Ecsernél, vagy a Bliszter-Labor-Telemedicina központ Bicskén. Szintén elindult több üzem és raktárépület építése is, mint a Schneider Electric Duna Smart Power System okosgyára Dunavecsén, a Mercedes-Benz karosszériaelem-gyártó üzemének II. üteme illetve  összeszerelő üzemének II. üteme Kecskeméten, a Nestlé Purina állateledelgyártó üzemének újabb üteme Bükön vagy a Rheinmetail lőszergyár Várpalotán. A nagyobb projektek közé került még két szállodaépítés is, a Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda, illetve a Movenpick Palace Hotel Budapest. 

Kevés mélyépítés indult

A mélyépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés tovább csökkent 2022 második, harmadik és negyedik negyedévét követően. Nem érte el a 80 milliárd forintot a megindult kivitelezések összértéke, amilyen alacsony összegre 2016 óta nem volt példa. Változatlan árakon összehasonlítva pedig a volumen a 2012 óta tartó vizsgálati időszakban még soha nem volt ilyen alacsony egy negyedévben sem. 

Út- és vasútépítésből mindössze körülbelül 20 milliárd forint értékben indultak beruházások, míg a nem út- és vasútépítéseket körülbelül 60 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés jellemezte, ami nagyjából 2021 harmadik és negyedik, illetve 2022 első negyedéves szintet jelentett. 

A legnagyobb projektek közé 2023 első három hónapjában alig került mélyépítési projekt, a szektorba tartozó nagyobb beruházások közé sorolható az Oroszlányi Zagytér beruházás, a Budapesti Szabadkikötő projekt, illetve a Hungaroring közműhálózat fejlesztése.

Észak-Alföld Budapest előtt

Az elmúlt 4 negyedévet nézve a legmagasabb értékben az Észak-Alföld régióban indultak el építőipari kivitelezések, a régió részesedése nagyjából 23 százalékos volt. A második legmagasabb összegben építkezések Budapesten kezdődtek, míg a harmadik helyen Pest megye állt. Ezzel Közép-Magyarországon az országos Aktivitás-Kezdés körülbelül 37 százaléka realizálódott. Kelet-Magyarországhoz a megkezdett kivitelezések körülbelül 40 százaléka tartozott, míg Nyugat-Magyarországhoz az Aktivitás-Kezdés valamivel több, mint 20 százaléka kapcsolódott, ezen belül a mostani jelentés fókuszát jelentő Dél-Dunántúlon az Aktivitás-Kezdés 5 százaléka realizálódott. 

Alig indultak társasházi lakásépítések

Az év első három hónapjában nagyon kevés társasház kivitelezése indult meg. A társasházi Aktivitás-Kezdés értéke utoljára 2020 harmadik negyedévében volt a jelenleginél alacsonyabb, míg ez előtt csak 2015 negyedéveit jellemezte hasonló összeg. Változatlan árakon pedig még jelentősebb a visszaesés, az idei első negyedév szintje a 2014-es évet idézi volumenben. Hozzá kell azonban tenni, hogy a tavalyi utolsó negyedévben több fejlesztő is a projektjeik újabb ütemének elindítása mellett döntött, amelynek következtében a piaci kedvezőtlen körülmények ellenére az Aktivitás-Kezdés növekedett az előző negyedévekhez képest. Éppen ezért szinte várható volt, hogy az ezt követő három hónap nem a jelentős építkezés-kezdések ideje lesz, ugyanakkor a két negyedév együtt gyenge számokat jelentett. 

A piaci kilátások pedig a jövőre nézve sem kedvezőek, a hitelek kamatlába továbbra is nagyon magas, így drága a finanszírozás, ami jelentős negatív hatással van a lakáspiaci keresletre. A piaci visszaesést mutatja, hogy a lakáspiaci tranzakciók töredékükre estek vissza akár a tavalyi utolsó, akár az idei első negyedévet nézzük. Amíg pedig a hitelkamatok jelentős csökkenése nem látható, a piac továbbra is nehézségekkel küzdhet, melynek következtében a fejlesztők is óvatosak lehetnek a projektek elindításával. Beszédes, hogy 2023 első negyedévében a legnagyobb projektek közé társasházi lakásépítés nem tudott bekerülni. 

2023 első három hónapjában a befejezett társasházi lakásépítések értéke közelítette a 100 milliárd forintot, ami növekedést jelent nem csak a meglehetősen alacsony 2022-es első negyedévhez képest, de a harmadik és negyedik három hónaphoz viszonyítva is. Az idei évre még további jelentős mennyiségű társasház átadás várható, de természetesen kérdéses, hogy ezek az építkezések nagy csúszása miatt valóban befejeződnek-e. 

Az elmúlt 4 negyedévet nézve, a kivitelezési fázisba lépő társasházi lakásépítések összértékének körülbelül 64 százaléka Közép-Magyarországon koncentrálódott, Budapesten kb. 61%-a. Ezzel szemben Kelet-Magyarországhoz a társasházi Aktivitás-Kezdés valamivel kevesebb, mint 18 százaléka kapcsolódott, míg Nyugat-Magyarország részesedése körülbelül 19 százalékot tett ki. 

Az EBI Építésaktivitási Jelentés az Eltinga, a Buildecon és az iBuild közös kutatása, amely Magyarország egyik legnagyobb építési projektadatbázisát dolgozza fel és aggregálja a projektadatokat. Az aggregálás negyedévente történik a piac 18 szegmensére, épített objektumtípusonként. Ennek eredményeként három mutató jön létre: Aktivitás-Kezdés (=egy időszakban megkezdett építési munkák összértéke), Aktivitás-Befejezés (=egy időszakban befejezett építési munkák összértéke) és Teljesítmény (=az építésre fordított összeg egy adott időszakban).

Cikk: Tancsics Tünde, Eltinga

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások