hír épületek hun-ren

Hajós Alfréd irodaháza lett a Hun-Ren központja

Csépé | 2025.03.18. 11:38

Az Alkotmány utca 29. alatti irodaház több szempontból is különleges. 1911-12 között épült fel Hajós Alfréd és Villányi János tervei szerint. Számos formai megoldását a new yorki felhőkarcolókról vette, fém-üveg homlokzata is igazi modern megoldás, míg díszítőmotívumai (méhsejt, szőlőfürt, kukorica, bimbó, koszorú) már utal a funkcióra.

Az épület a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének székháza volt. A földszinten gép- és áruraktárak kaptak helyet, az emeleteken irodák és tárgyalók voltak. A fémportálok Haas József és Somogyi Károly építőanyag-kereskedők és mérnökök első munkái között voltak, a cég a két világháború között szinte minden középületbe, áruházba és igényes bérházba eljutott, sőt, apró cégtáblájukkal ma is számos bérház ablakain, vagy üvegezett kapuján találkozhatunk.

Március 14-én Sulyok Tamás köztársasági elnök adta át Gulyás Balázsnak, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnökének az épület jelképes kulcsát. Sulyok Tamás beszédében hangsúlyozta: kutatóink hatékony válaszokat keresnek korunk kihívásaira, ezzel is megerősítik a magyar tudományosságot és kutatóink szellemi teljesítményét a világ élvonalában.

"Egy saját székház látványosan megtestesíti a HUN-REN központi egységének szolgáltató jellegét, valamint kutatástámogató és hálózatirányító munkáját, amelyek hozzájárulnak a kutatóhálózat hatékonyságának fokozásához. A székház szimbóluma annak, amit Magyarország jövője iránt érzünk". – mondta Gulyás Balázs.

Forrás: MTI, Dr. Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója előadása

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában
Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában

Európai és magyar példák sorát mutatjuk be a Metszet 2. számában – ezúttal a családi házak és a több...

Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma
Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma

A Perzsa-öböl térségének kortárs építészetét járja körül a Metszet első száma, amely március elején

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...