Kedvenc helyeim és épületeim Északon, 6. rész

Rigában úgy rakódnak egymásra a különböző korszakok építészeti stílusai, mint a fák évgyűrűi. A legbelsőbb városmagban megtalálhatjuk a 13. századra visszanyúló legősibb épületeket, és ahogy haladunk egyre kifelé, úgy érkezünk el a jelenkorba. A történeti városközpontot egykor körülvevő, mára már elbontott városfal külső karéján a rigai szecesszió ragyogó alkotásait vehetjük szemügyre.

Csábítóan hívogat Lettország legmagasabb temploma, a Szent Péter evangélikus templom, melynek tornyából igazán magunkénak érezhetjük a Daugava folyó torkolatánál elterülő várost. Ebből a magasságból kényelmesen szemrevételezhetjük valamennyi óvárosi épületet, kezdve a rigai várral, a kiterjedését tekintve szintén rekorder dómon keresztül egészen napjaink modern építészeti csodáiig.

Miután kigyönyörködtük magunkat és leereszkedtünk ismét a járószintre, körbesétálhatunk a mára csodálatosan felújított utcák és házak között, és a homlokzatokról leolvashatjuk az elmúlt 800 év sokszor viszontagságos történetét. Pedig minden igen jól kezdődött, amikor Riga a Hanza-városok sorában az egyik legfontosabb és leggazdagabb kikötővárossá vált. Hiszen ki emlékszik még a német Kardtestvérekkel, majd a Német Lovagrenddel folytatott csatározásokra?! Ezekből egyébként a balti népek rendre győzelemmel kerültek ki, a kereskedelmi sikereik pedig olyan épületekben öltöttek testet, mint pl. az 1999-ben rekonstruált Feketefejűek háza, vagy a Kis és Nagy Céhek 19. századi historista épületei.

A téglaépítészet a kő hiányában már a középkorban kedvelt volt, így épültek fel többszörösen átépített, égbeszökő templomaik, melyek főként a svéd korszaknak köszönhetően és az evangélikus német lakosság befolyása miatt többnyire evangélikus templomok maradtak napjainkig.

A svéd uralmat az orosz elnyomás időszaka váltotta fel, de a legszörnyűbb nyomokat az országon és az emberek lelkében a 20. század totalitárius diktatúráinak évei és évtizedei hagyták. Az emberek élni akarásának legszebb bizonyítéka a város elmúlt 32 évének ugrásszerű fejlődése.

A '90-es években meginduló fejlődést az UNESCO szinte azonnal megjutalmazta, amikor 1997-ben Riga teljes belvárosát világörökségi rangra emelte, tekintettel a középkori városszerkezet máig fennálló emlékeire, valamint a fentiekben említett építészeti stílusok gazdag jelenlétére. Ebben a kavalkádban mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb utcákat, épületeket, épületdíszeket, de érdemes a teljes várost a maga egészében belélegezni.

Érdekes látni, ahogy a belső tömbökben is helyet kap a modern építészet, melynek kortárs elemei érzékenyen viszonyulnak a több száz éves műemlékekhez.

A Szent Péter-templom előtt kedves meglepetésként fogadja a látogatókat a Brémai muzsikusok szoborcsoportja. A szamár hátán álló kutya, macska és kakas a testvérváros Bréma ajándéka volt Lettország 1991-es függetlenné válását követően. Szép látni, hogy az egykori Hanza-városok mind a mai napig összetartanak és összetartoznak.

Ám a legnagyobb meglepetést talán a külső gyűrű utcáinak összefüggő szecessziós épületegyüttese adja, ahol tízesével találhatóak meg a századforduló idejéről származó bámulatos épületek, melyek közül sokat a híres filmrendező édesapja, Mihail Eisenstein tervezett.

/folyt.köv./
A Szerző fényképfelvételeivel