Kedvenc helyeim és épületeim Északon, 7. rész

Litvánia relatíve messzesége ellenére nagyon otthonos hatást kelt. Ennek oka lehet a kereszténység északkeleti „védőbástyája” szerep, a közös lengyel-litván múlt, mely ezer szállal kötötte az ország sokat változó területét Közép-Európához és nem utolsó sorban a magyar történelemből is jól ismert szereplők, mint pl. Szent Hedvig vagy Báthory István.

Az ország fővárosának képét pedig a számunkra is oly ismerős barokk arculat határozza meg. Vilnius a barokk építészeti öröksége miatt kapta meg az UNESCO Világörökségi címét 1996-ban.

Ahogy minden építészeti stílus esetében, a barokknál is elmondhatjuk, hogy van jó barokk és van rossz barokk. Emellett az is igaz, hogy a kereszténység különböző felekezetei szerint is szépen kirajzolódik Európa barokk-térképe. Ahol volt ellenreformáció és a katolicizmus visszaerősödött vagy erős is maradt, ott 1600 és 1800 között a barokk építészet reprezentatív formában közvetítette az egyház tanításait és képviselte tekintélyét.

Ezzel szemben a protestáns országokban nem alakult ki ilyen tendencia, épp emiatt Angliában, Hollandiában, Skandináviában, vagy éppen Lettországban és Észtországban hiába is keresnénk olyan erőteljes barokkot, mint amilyen Itáliában, Spanyolországban, Franciaországban, Lengyelországban, Németország katolikus országrészeiben, valamint Ausztriában és Magyarország számos területén megtalálható.

Litvánia is az utóbbi sort erősíti, lévén a katolicizmus legkeletibb bástyájáról van szó. Ma egy kis országot látunk a térképen, mely nagy múlttal bír, és nagy területi változásokat szenvedett el. Alig hihető, de volt olyan jelentős korszakuk, amikor a lengyel-litván unió felségterülete nagyobb volt, mint Franciaország! Érdekesség, hogy a három balti ország közül (Lettország, Észtország, Litvánia) a litvánok középkori uralkodóit ismerjük név szerint – mivel ők rendelkeztek csak önálló államalakulattal – és a magyar kapcsolatok is ezzel az országgal voltak mindvégig a legerőteljesebbek.

Az évszázadok folyamán litván nagyfejedelmek váltották egymást az uralkodói trónon, mindössze egyetlen litván királyt tart számon a krónika, aki Mindaugas névre hallgatott, de őt is megölték ellenlábasai 1260 körül, utódai pedig ezek után érthetően nem akartak királyi címet soha többé.

Az legendás nagyfejedelem, Gediminas egyenesen Szent Lászlót tartotta a példaképének. Gediminas figurája megjelenik Litvánia címerén, Vilnius egyik egykori városkapuján, valamint a vilniusi katedrális előtti téren szobrot is szenteltek neki.

Bizony, arra is hosszú ideig kellet várni, mire katolikussá lett az ország. Ez csak a 14. század végén következett be, amikor Jogaila – a későbbi Jagelló-dinasztia alapítója – Nagy Lajos királyunk lányának, Hedvignek keze elnyerése érdekben hajtotta magát keresztvíz alá. Persze a lengyel-litván unió létrejötte is megért egy misét!

Ezek után már nem csoda, hogy a különböző felekezetű erdélyi fejedelmek közül a katolikus Báthory István lehetett csak király Lengyelországban, aki e remek diplomáciai manőver után egyidejűleg Litvánia Nagyfejedelmévé is vált. Kétszer győzte le az oroszokat, azóta is nagy a respektje a lengyelek körében. 1579-ben pedig megalapította a Vilniusi Egyetemet. Az egyetem reneszánsz épületének területén, az egyik árkádsor alatt aztán nekünk, magyaroknak dobban igazán nagyot a szívünk, a márvány Báthory István-emléktáblán az uralkodó latin névvariánsának és címeinek olvastán.

Visszatérve kezdeti témánkhoz, Vilniusban bármerre járunk a történelemmel átitatott utcákon, az építészeti sokszínűség mindenütt szembeötlő, de a barokk épületek meghatározzák a városképet. Gyönyörűen karbantartott épületek között sétálunk Kelet-Európa legnagyobb belvárosában, ahol a korábbi korszakok remekművei igazi fűszerként hatnak.

Ilyen például a Szent Anna-templom, mely Napóleonnak is olyannyira tetszett, hogy legszívesebben hazavitte volna. Szerencsére ez nem sikerülhetett neki, így ez a téglagótikában fogant épület vált az én szívemnek is a legkedvesebb helyi kincsévé.

/vége következik/
A Szerző fényképfelvételeivel