Történelmi városrészekben nem mindig könnyű felvenni a környezet léptékét egy új középület elhelyezésekor. A nyugat-franciaországi kisváros kulturális központjának tervezője letisztult, mégis szokatlan választ adott a kérdésre.

Egy templom, egy szálloda és egy börtön fala önmagában is elegendő lehet arra, hogy felkeltse a hagyományos városszerkezetek fejlődése iránt érdeklődők kíváncsiságát, és elmélyedjenek annak vizsgálatában, hogyan kerülhetett a három épület szomszédsági viszonyba. Ennél nagyobb kihívással találták szemben magukat a du Besset-Lyon építésziroda munkatársai, amikor a történelmi épületekkel körbezárt tömbbelsőbe kellet Lons-le-Saunier könyvtárat és mozit magába foglaló új létesítményét megtervezniük. Az épületen túlmenően egy városi tér létrejöttét is el akarták érni, így a szabad területet minél inkább egyben tartó megoldásban gondolkodtak. Egyetlen homorú tömeg lett a megoldás, mely egyrészt zárja a terecskét a környező lakóépületek hátsó udvara felé, másrészt visszahúzódó gesztusával tágítja is azt. Homlokzata látszólag eltér a meglévő szomszédok külső megjelenésétől, egyszerű vonalvezetésével, homogén anyaghasználatával mégis követi építészeti egyszerűségüket. Hatszögekkel áttört betonhomlokzatával hatalmas lyukacsos sajtként jelenik meg a templom szomszédságában.

A tiszta épülettömeg eredményeként jól szervezett belső is jött létre, belépve az egész tér egyben áttekinthető. A könyvtár különböző olvasócsoportokat célzó részei három szinten kaptak helyet, a mozitermek a közös előcsarnokból nyíló pinceszintre kerültek. Az épület 3500 négyzetméteres területen 8 millió Euróból készült el 2012-ben.

Forrás

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...