Különleges építészeti stílusok Spanyolországban 1. rész

Az iszlám csaknem nyolcszáz esztendős jelenléte alatt (711-1492) az Ibériai-félszigeten az arab építészet minden jellegzetességét felvonultató építmények sokasága született meg az egymást követő dinasztiák [Omajjádák (756-1031), az Almorávidák (1088-1157), az Almohádok (1157-1212) és a Naszridák (1231-1492)] uralkodása alatt. Eközben a félsziget északi területein megalapított keresztény királyságokban (Kasztília, León, Aragónia, Navarra, Katalónia, Portugália) a preromán, a román és a gótikus stílus hódított. A keresztény visszahódítás, Reconquista előrehaladásával, ahogy egyre nagyobb terület és egyre több ember került a keresztények uralma alá, az iszlám világára jellemző mozlim szerkezeti, formai és díszítőelemek mind jobban beszivárogtak a keresztény művészetbe, elsősorban az építészetbe.
Az ún. mudéjar (ejtsd: mudéhár) jelenség a keresztény és a muzulmán építészet sajátos keveréke, a gyökeresen eltérő világokat jelképező építészeti formák asszimilációja. A mudéjar a legegyedibb spanyolországi építészettörténeti stílus, mely méltán nevezhető a keresztény visszahódítás (Reconquista) legfontosabb kulturális örökségének. A keresztény uralom alá került arabok voltak a mudéjarok, akik korábban elfoglalt, de elveszített területeken békében élhettek, ennek fejében építészeti tudásukat új, keresztény uraik javára voltak kötelesek fordítani. A mudéjar építészet így lett része a muzulmán és a keresztény művészetnek egyaránt.

A mudéjar fogalma
Mielőtt továbblépnénk, meg kell magyaráznunk a címadó fogalom értelmét. Mit is takar tulajdonképpen a mudéjar kifejezés? A mudéjar keresztény uralom alá került mozlim vallású embert jelent. Etimológiailag az arab „mudayyan” szóból származik, ami annyit tesz: „akinek megengedték, hogy maradjon”. 13-14. századi forrásokban már fellelhető a mudéjar szó használata. A 16. században a Katolikus Királyok (Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd) krónikásai is ezt a szót használták a mozlim vallású adófizetőkre. Ők azonban az akkorra már bevett „mudéjar” formát alkalmazták.
Miguel de Cervantes Saavedra Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha című könyvében is találunk utalást a mudéjarokra: „Az aragoniai mórokat ugyanis Berberiában tagarinóknak nevezik, a granadaiakat pedig mudéjaroknak, Fez királyságában pedig a mudéjarokat geldzseknek, s az ottani király háború alkalmával leginkább erre a népre támaszkodik.” (Cervantes: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Európa, Budapest, 1989, 484. p.)
Amikor az arabok és berberek által elfoglalt Ibériai-félszigetet a keresztények lépésről-lépesre visszahódították, mozlimok nagy csoportjai választották a keresztény alávetettséget a menekülés helyett. Különösen nagy mozlim csoportok kerültek keresztény uralom alá Toledó 1085-ös, Sevilla 1248-as és Granada 1492-es visszahódításával. A mudéjarok egyes csoportjai a keresztény vallást is felvették, és keveredtek a keresztényekkel. Építő- és díszítőművészetük ezen együttélés során volt képes beszivárogni a keresztény építőművészetbe, hiszen sokuk foglalkozott kézművességgel, és a forrásokból tudjuk, hogy a keresztényektől számos megbízást kaptak egyes épületrészek elkészítésére.
Azonban nem minden mudéjar épület mudéjar ember alkotása. A mudéjar művészet ott jött létre, ahol bizonyos ideig együtt éltek a mozlimok a keresztényekkel. Az időbeli eltérések azonban jóval élesebbek, mivel a mudéjarok jelenléte nélkül is továbbélt a mudéjar építészet. Jó példa erre, hogy miután a mudéjarokat kiűzték az egységes Spanyolország területéről a 15. század folyamán, a mudéjar művészet hatása még sokáig nyomon követhető volt az építészetben.
Az alábbi képeken Spanyolország több tartományából válogattam össze a legkülönbözőbb mudéjar épületeket.