pestimonika | 2015.10.19
A századforduló idején még volt „általános” építészeti kultúra. Igaz, a kőművesmesteri vizsgán még 1946-ban is fel kellett tudni rajzolni egy toszkán oszloprendet – írja egy visszaemlékezésében Kismarty-Lechner Kamill, akinek az életútjával a Lechner Tudásközpont kamarakiállításán közelebbről is megismerkedhettünk.

Kismarty-Lechner Kamill 1914. március 15-én született Budapesten, az építészettől erősen átitatott környezetben. Édesapja, Lechner Loránd és nagybátyja, dr. Lechner Jenő egyaránt építészek voltak. Nagyapja - dr. Lechner Gyula ügyvéd és festőművész, a Fővárosi Ipariskola tanára - Lechner Ödön bátyja volt, anyai nagyanyja pedig egy Hauszmann lány.

A ciszterciektől a Madách térig

A ciszterciek budai gimnáziumában érettségizett, ahol olyan neves tanárok működtek, mint Rajeczky Benjamin zenetudós, valamint Nagy Nándor festőművész, akitől szabadkézi rajzot és linóleummetszést tanult. 1931-36 között a Műegyetemen tanult, ahol a tanárai között volt Hüttl Dezső, Sváb Gyula, Csonka Pál, Kotsis Iván, Wälder Gyula és Warga László. Már egyetemista korában több újság közölte az 1933-as cserkész jamboree-ra készített oltártervét.

A diplomázás után Szontágh Pál építészirodájában kezdett dolgozni, majd szerződéses műszaki ellenőr lett az Ipari Minisztériumban. Nagybátyja, Lechner Jenő mellett részt vett az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus díszoltárának tervezésében. 1938-42 között az Iparügyi Minisztérium előadójaként dolgozott és a Pázmány Péter Szabadegyetem hallgatója volt. Római és németországi tanulmányutakat tett, majd belföldi kutatási ösztöndíjat nyert a Nyírség és Kalocsa környéke népi építészetének és népművészetének tanulmányozására.

Városrendezési tevékenysége is jelentős volt, 1938-ban készítette el a pápai járásbíróság környékének rendezési tervét, ahol nagyon kellemes térhatásokat hozott létre. 1939-ben a Madách tér rendezésének tervpályázatára készített munkájában egy impozáns városi teret fogalmazott meg , amelynek egyik oldalát az evangélikus templom, másik oldalát egy általa tervezett árkádos épület zárta volna, egyik sarkában pedig egy tűhegyes torony adott volna neki még nagyobb hangsúlyt.

1942-ben az ő javaslatára vette fel a család a Kismarty előnevet. Ebben az évben kapott megbízást a szabadkai tanítónőképző óvónőképzővé történő átalakítására is.

Nemzetközi siker az iskolaépítészetben

1942-44 között a Műegyetem Épületszerkezeti Tanszékén oktatott tanársegédként. 1944-ben az Ipariskola (az Ybl Főiskola elődje) rendes tanárává nevezték ki. Teljes elhivatottsággal vetette bele magát a munkába, a hiányzó oktatási anyagokat maga készítette el. Tanári pályafutásának azonban hamarosan vége szakadt, 1945-ben miniszteri utasításra hivatkozva áthelyezték a Lakótervbe, ahonnan átszervezés címén egy hónap múlva elbocsátották. 1946-ban feleségül vette Saárossy Juditot, de a házasságuk nem volt sikeres, 1965-ben elváltak.

Oktatói tevékenysége mellett elméleti kutatással is foglalkozott a lakás- és az iskolaépítés területén. Kidolgozta a biofunkcionális lakáselméletet, majd 1948-ban a szikszói iskolával – amely forradalmian új alaprajzi rendszert követett – a nemzetközi köztudatba is berobbant, az iskola a hazai sajtó mellett a német és francia lapokban is megjelent. Az addig használatos folyosórendszer helyett egy központi, általa zsibongónak elnevezett térre szerkesztette rá az épületet. 1951-ben kandidátusképzésre jelentkezett pedagógia és építészet témakörben, de nem vették fel, mivel az ideológiai képzettsége nem volt megfelelő és párttag sem volt.

1954-ben docensi állást pályázott meg a BME Középülettervezési Tanszékén, de innen is elutasították. A tanári állása a technikumban is megszűnt, a Honvédelmi Minisztérium Épület Karbantartó Vállalatánál kapott tervezői állást. 1957-ben óraadónak kérték fel az Épületszerkezettani Tanszékre. Ebben az időszakban tervezte a Bocskai út és a Daróczi út sarkán álló lakóházat, az Élet és tudományban pedig cikksorozatot írt a kislakások építészetéről.

Biofunkcionalista építészet

Elméleti munkásságának egyik jelentős pillére, a biofunkcionalista építészet szerint a tér méreteit, formáját, hőmérsékletét, egyéb paramétereit a benne folyó tevékenység elemzésével kell kialakítani. Erről 1957-ben előadást is tartott a MÉSZ-ben „A korszerű lakás követelményei” címmel. Az úgynevezett fertály-elméletében pedig azt hangsúlyozta, hogy a térnek nemcsak a fizikai, biológiai, hanem a szellemi igényeket is ki kell elégítenie.

Azt, hogy hogyan lehet a legkisebb területen a legnagyobb kényelmet biztosítani, az 1955-ben épült zamárdi nyaralóján is bemutatta. A másik példája ennek a gondolkodásmódnak a már említett lakóház a Bocskai és a Daróczi út sarkán. Itt a minél tágasabb nappali elérése érdekében megszüntette a korábban ott szokásos szekrényeket, helyettük egy gardróbfolyosót alakított ki a tárolás megoldására. A konyhát az étkezőtől üvegfallal választotta el, a gardróbfolyosót és fürdőszobát üvegtégla sorral világította meg.

Folyosó helyett zsibongó

1960-63 között a Középülettervező Vállalat vezető tervezője, majd osztályvezetője volt. Ebben az időszakban több iskolát is épített (Tatabánya, Sodronyos út, Szárcsa u., Kaposvár, Alsó-erdősor u.) A Sodronyos úti általános iskolában egy hosszú, két szint magas központi tér két oldalára fűzte fel az osztálytermeket. A természetes világítást a tér két végén levő kettős üvegfalak biztosítják, amelyek egy-egy télikertet is magukba rejtenek, ezzel kívánta belopni a természetet az iskolába. A Kőbányai úti iskola a Sodronyos útihoz hasonló megoldásokkal készült. Minden munkájában az volt a fő elve, hogy jó megvilágítás és barátságos, otthonos tér vegye körül a diákokat.

A Tatabánya Kertvárosba tervezett iskolája is hasonló az előbbiekhez, de itt egy még világosabb oldalzsibongót hozott létre. Ennek földszinti és emeleti részeit a födémbe vágott nyílás, illetve az itt elhelyezett szabad lépcső köti össze. A Szárcsa utcai iskolánál a tantermek még jobb megvilágítása céljából újszerű ferde üvegfalakat alkalmazott. Az építőipar akkori színvonala azonban nem igazán kedvezett az ilyen modern megoldásoknak, a ferde falak vízszigetelése és az árnyékolás egyaránt problémát okozott.

Ugyancsak egyedi megoldásokkal állt elő az Alsó-erdősor utcai iskolánál, amelynek haránt tartófalas épületét lábakra állította, hogy a szűk területen is biztosítani tudja a megfelelő nagyságú iskolaudvart. A négyemeletes épületben két darab kétszintes oldalzsibongót alakított ki. Magyarországon itt jelent meg először a függönyfal, igaz, még nem a klasszikus értelemben, mert csak a szerkezeti osztásból adódó nyílásokban jelenik meg, de összhatásában mégis a függönyfal jellegzetességeit mutatja.

Egy következő jelentős terve a kaposvári gimnázium, ahol igen merész elképzeléseket vonultatott fel. Földszintes, öttraktusos oktatási épületet tervezett, amelynek a szélén helyezte el a kertre nyitott osztálytermeket, mögéjük a folyosókat, középre pedig a nagyobb belmagasságú tornatermet, dísztermet, szertárakat, műhelyeket. A két szélső szekcióba helyezett tantermeket parabola héjak sorával fedte, a kiemelt középrészt keresztbe állított nyeregtetők világítják meg, igen mozgalmas épülettömeget alkotva. A földszintes oktatási épülethez négyszintes kiszolgáló szárnyat kapcsolt. A tervet a felettes hatóság nem fogadta el, a megvalósult épület kétszintes lett, a már korábban alkalmazott csarnokzsibongóval.

1963-tól a BUVÁTI-ban dolgozott, több más tanulmány mellett itt írta Az iskolaépület és a nevelés kölcsönhatása c. művét is. Számos iskolát tervezett még Budapesten, de egyre többször összeütközésbe került a feletteseivel. A hatvanas években a MÉSZ tagjaként is folyamatosan harcolt a szervezet állami irányítása és a kötöttségek ellen, kritizálta a bürokráciát.

A bukolikus város

A lakás- és az iskolatervezés terén végzett elméleti munkássága mellett a várostervezés területén is kidolgozott egy új irányt, a bukolikus város koncepcióját. A magasházakkal történő zsúfolt beépítés helyett a természetes környezet felett lebegő, egymástól távol álló, középmagas, teraszos szerkesztésű, komplex lakóépületeket javasolt. Az épületeket és az utakat is lágy vonalvezetéssel képzelte el, az élőlények formavilágához hasonlóan.

Elképzeléseinek bemutatására jó alkalom volt az 1970-es Wien SUD nemzetközi tervpályázat, amely egy teljesen új, modern városrész kialakítására vonatkozott. Kör alaprajzú, teraszos felépítésű épületeket tervezett, amelyek a parkosított környezetben elég nagy távolságra helyezkednek el egymástól. A házak lábakon, pontosabban a 2-3 szint magasságig tartó központi magjaikon állnak. A lakásokon kívül az épületekben az alapvető szolgáltatások is helyet kaptak.

Utolsó nagy munkáját, a Baross tér rendezését 1972-ben elvették tőle, a koncepciójának egy része azonban, például a nyitott aluljáró – mások neve alatt – megvalósult. Az egyre több konfliktus miatt áthelyezését kérte a Fővárosi Üzemgazdasági Irodához, de az itt készült tervei sem valósultak meg. 1978-ban nyugdíjazták.

Az idős mester

Városépítészeti munkásságának utolsó nagy fejezete a veszprémi színházért folytatott szakmai harca volt. A Medgyaszay István által tervezett műemlék épület (a világ első vasbeton szerkezetű színháza) és az 1960-as években mellé került épületszárny rekonstrukciójára a nyolcvanas évek elején a KÖZTI kapott megbízást. Kismarty-Lechner Kamill nem értett egyet az újjáépítés koncepciójával, amely szerinte értékes részeket számolt fel és a színház bejáratát is egy hangsúlytalan helyre tette. Ehelyett a főbejáratot a Medgyaszay-féle helyen tartotta volna, elé pedig egy impozáns városi teret tervezett, amely a szemközti megyeház számára is méltó megközelítést biztosított volna. Az értékek védelme érdekében mindent megtett, nemcsak a beruházási vállalattal, hanem Veszprém megye párttitkárával és Aczél Györggyel is levelezett az ügyben.

A közéleti felelősségvállalása más ügyekben is megnyilvánult. 1990-ben a Nemzeti Színház pályáztatásával kapcsolatban cikkben tiltakozott az ott tapasztalható igénytelenséggel szemben. 1997-ben, amikor a MOM épületcsoport ügyében konzultációra hívták, a törvénysértő eljárások ellen emelte fel a hangját. Ugyanebben az évben levelet írt Demszky Gábornak a főváros építészeti elsivárosodása ellen, idős éveiben is fáradhatatlanul küzdött az építészeti minőség és a város előrelátó alakítása érdekében.


Forrás:

Ruszthy Zsolt: Építész a háttérirányítás éveiben – Száz éve született Kismarty-Lechner Kamill (Régi-Új Magyar Építőművészet, 2014/10)
http://meonline.hu/en/archivum/epitesz-a-hatteriranyitas-eveiben/
http://hg.hu/cikkek/varos/8934-a-szinhazepito-medgyaszay-a-veszpremi-es-soproni-szinhaz
Kismarty-Lechner Kamill: A család második építész generációja – Dr. Kismarty-Lechner Jenő és Kismarty-Lechner Loránd (Az OMF Magyar Építészeti Múzeuma és a BTM Kiscelli Múzeuma kiállításának katalógusa)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások