donkanyar | 2014.01.29
Frank Gehry világhírű kanadai-amerikai építész tervei alapján építenek felhőkarcolót a berlini Alexanderplatzon, ami ez által az építmény által a mostani formájában meg is szűnik.

A tervezősztár 150 méter magas felhőkarcolójának alaprajza a négylevelű lóherére hasonlít. Az építkezés 2015-ben kezdődik, két és fél évig tart és nagyjából 200-250 millió euróba kerül – közölte hétfőn a beruházó, a Hines nevű amerikai társaság.

A 39 emeletes épület lesz a legmagasabb lakóház Berlinben. Az eredeti tervek szerint egy szállodát, és többnyire irodákat helyeztek volna el benne, de az egyre nagyobb lakáshiány miatt a beruházó úgy döntött, hogy a szálloda feletti emeleteken lakásokat alakítanak ki, nagyjából 300-at.

Kelet-Berlin – vagyis a volt NDK fővárosa – gyakran sivár benyomást keltő főterének megújítására a rendszerváltás után írtak ki pályázatot. A nyertes pályázat szerint 10 felhőkarcolót kell a tér köré építeni.

Hans Kollhoff 1993-ból származó terve derülátó volt, azzal számolt, hogy az újraegyesített Németország újjászületett fővárosa hamarosan hétmillió lakosú metropolisz lesz, és a befektetők sorban állnak majd, hogy megépítsék az Alexanderplatz körül az európai "mini Manhattant".

Berlin azonban a 3,5 milliós lakosságszámot is csak tavaly érte el, és húsz év alatt nem akadt befektető a tornyok felépítésére. Az utóbbi években azonban robbanásszerű drágulás indult a berlini ingatlanpiacon, és a Hines döntése alapján már a felhőkarcoló-építés is jó üzlet Kelet-Berlinben.

Frank Gehry egyebek között a bilbaói Guggenheim Museum épülete, a Táncoló ház nevű prágai épület és a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall tervezőjeként ismert. 1989-ben az építészeti Nobel-díjként számon tartott Pritzker-díjjal tüntették ki. Németországban számos épülete áll, és Berlinben is tervezett már. Munkája, a DZ bank fővárosi képviselete Berlin egyik leghíresebb jelképe, a Brandenburgi-kapu tőszomszédságában épült fel.



MTI

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások