„A gyerekeknek egy kis városra van szükségük, nem csupán egy sor teremre” – véli Yunchao Xu kínai építész. „A zöld fákkal körülvett új tömbök lágyan emelkednek, és a hömpölygő tér lassan virágba borul, nagyobb boldogságot árasztva ebbe a régi környékbe.” – vallja.
A modern társadalom tudományos alapon szelídíti meg a testet, a társadalmi diszciplínák pedig megkövetelik, hogy az emberek „helyesen” viselkedjenek. Foucault* úgy vélte, hogy a fegyelmezés a modern oktatás kiemelkedő jellemzőjévé vált, mára áthatja annak minden rétegét.
A tervezők véleménye szerint a „nagy játszótér, nagy tantermek és többfunkciós terek” azok a konfigurációk, amelyek „jó iskolát” alkotnak. De mi a helyzet az óvodás korú gyerekekkel? Yunchao Xu, az Atelier Apeiron vezető építésze úgy véli, hogy az úgynevezett "jó iskolák" meghatározása egyfajta térbeli fegyelmet is biztosít a gyerekek számára. A gyermekek társadalomba lépésének első lépéseként az óvodáknak nyitottnak és korkátoktól mentesnek kell lenniük.
A Shenzhen Second Kindergarten-t 1982-ben alapították, és az egyik első számú állami óvoda Sencsenben. Az iskolák tanúi voltak Sencsen növekedésének, és nagyban hozzájárulnak a sencseni emberek gyermekkori emlékeihez. Tekintettel a terület szűkösségére a zsúfolt környezetben, és hogy a régi épületeket csak elvétve újítják fel, az emberek kétségbe vonják a rekonstrukció jelentőségét. Ebben az összefüggésben Yunchao Xu megragadta a lehetőséget, hogy részt vegyen egy óvodai projektekben.
Yunchao Xu meglátogatta a régi létesítményt, szabadon sétált a fák között, miközben hallgatta a gyerekek játékát. Egy apa és egy építész szemszögéből arra figyelt fel, hogy a kisgyerekeknek más érzelmi kapcsolataik vannak a tér léptékéhez, mint a felnőtteknek. Ettől a pillanattól kezdve a gyerekek érzései kerültek a tervezés középpontjába. Úgy vélte, hogy a kisgyermekek számára a szabadon összekapcsolt sétány vonzóbb, mint egy nagy játszótér, és egy kis, határok nélküli osztályterem tágasabb, mint egy nagy, teljes felszereltségű tanterem.
Úgy gondolta, hogy a gyerekek nem érezhetik magukat otthon az óvodában, ha az úgy van kialakítva, mint egy vidámpark, amely szerinte egy olyan hely, ahol a felnőttek diktálják a szabályokat és a fegyelmet. A vidámpark stílusú intézmény csak illúzió a szülők kielégítésére. "A játékok nem lesznek szórakoztatóak, ha túl sok a szabály" – teszi hozzá. A vidámparkot egy kifestőkönyvhöz is hasonlította, ahol a gyerekek inkább egy üres oldalt részesíthetnek előnyben ahelyett, hogy egy előre meghatározott metodikát követnének. Az építész úgy véli, hogy a gyerekek fantáziájának határt szab az élént színvilág és a bőséges felszereltség. A játékokkal teli foglalkoztató termekhez képest a gyerekek szívesebben határozzák meg saját játékszabályaikat a felfedezésre hagyott üres helyeken.
Előre definiált feltételek, eltúlzott formák vagy gyermeki színek nélkül a terek nem hasonlítanak arra, amit a legtöbben "óvodaként" definiálnának. A krémfehér külső falak, a meleg fa színű belső terek és a tiszta és átlátszó üveg éles ellentétben állnak a népes közösséggel, mégis összeolvadnak. A szálcsiszolt felületek fényvisszaverődései a gyengédség érzetét keltik, a lágy és lekerekített körvonalak és a lépcsőzetes terek pedig gyengéd és szerény képet mutatnak a napfény változásával.
A környező táji erőforrások elemzése során különböző irányú tengelyek alakultak ki, biztosítva, hogy a tantermi ablakok elkerüljék a lakótömbök és a főút zavaró hatásait. Az osztálytermek lépcsőzetesen vannak kialakítva, hogy belülről vizuális folyosót képezzenek. Ugyanakkor az épület bőséges természetes napfényt és egyenletes szellőzést élvez.
Az organikus elrendezés természetesen öltött formát, és az új épület virágként növekszik finoman, és terjed kifelé. Az átlátszó áramló terek megszüntetik az elszigetelt holt sarkokat, és keringést képeznek az épületen keresztül. A keskeny rések világos átjárókká válnak a gyermekek számára, amelyeken ide-oda ingázhatnak.
Az első emeleten ovális körfolyosó csatlakozik a bejárathoz, a második emeleten pedig az égi folyosó köti össze a régi és az új épületet. Ezek a kapcsolatok olyan térrendszert hoznak létre, amely megvédi a gyerekeket a naptól és az esőtől.
Az általános és középiskolai tervekben gyakran az alaprajz „hatékonysága" kiemelt szerepet kap. Kétségtelenül a legrövidebb távolság két pont között a leghatékonyabb arra, hogy a tanulók az oktatói épületből a játszótérre és az étkezőbe sétáljanak, az intézmény elrendezését azonban mindig meghatározott céllal kellene kialakítani. A „hatékonyság” nem érhető el kisgyermekek számára, akik különbözőképpen értelmezik a teret és az időt, amikor két pont között bolyonganak. Útközben valószínűleg olyan dolgok zavarják meg őket, mint a kis pillangók, ami megnöveli az ingázási időt. Előnyben részesíthetik az illatos virágokkal, felhőkkel és madarakkal tarkított utat.
A campus szabad terei már nem határozzák meg, hogy a gyerekek hol, mikor és mit csináljanak. Választhatnak, hogy bújócskáznak, homokvárat építenek, virágot ültetnek, levelet szednek, sátrat állítanak, vagy akár kerékpárversenyt rendeznek a teraszokon. A meghatározatlan terek lehetővé teszik, hogy a tevékenységek spontán módon történjenek, bárhol és bármikor. A teraszokhoz kapcsolódó határvonal nélküli tantermek lehetővé teszik, hogy a gyerekek szabadnak érezzék magukat, olyan légkörben, ahol a tananyag már nem korlátozódik az osztályteremre. A 4 515 m2-en elterülő intézmény üres falai és padlói háttérvászonként szolgálnak a gyerekek és a tanárok számára, hogy együtt alkossanak új álmokat, vagy akár művészi eszközökkel halmozzák fel és vigyék tovább az emlékeket.
Képek: v2com / Schran Image
*Michel Foucault francia filozófus, történész; a Collège de France tagja; a 20. század nagy hatású gondolkodója a bölcsészet- és társadalomtudományok területén.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére