Pro Architectura díjban részesült az Archi-Kon, az Avant-Garde Építész Stúdió, Berecz Tamás DLA és Batári Attila DLA, Csóka Balázs, Erhardt Gábor, Vikár András DLA, Lukács István, valamint Gál Árpád, Budakalász Város Önkormányzata, Dr. Vámossy Ferenc, Mohácsi Bugarszki Norbert építtető és Puskás András (bádogos) kivitelező.
Nehéz és felelősségteljes munka az építészeké, hiszen az ő alkotásaik nem néhány évre szólnak. Egy építészeti alkotás többet mond saját magánál, a kor és a társadalom tükre is egyben – hangsúlyozta az elismeréseket átadó Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár a díjátadó előtt tartott beszédében, megemlítve azt is, szülei révén közelről ismeri az építészetet.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is öt kategóriában hirdették meg a Pro Architectura díjat. Idén is tíz Pro Architectura díjat adtak át. Az elismerésben részesülők Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkártól vehették át a díjakat, amelyhez egymillió forint összegű pénzjutalom és adományozást igazoló oklevél is járt.
Építészeti alkotás kategóriában Pro Architectura díjban részesült:
az Archi-Kon Korlátolt Felelősségű Társaság (a Palatinus Strand felújításáért, melyet a Metszet 2019-ben mutat be, terveink szerint Dr. Markó Balázs cikkével), az Avant-Garde Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság (a budafoki piac tervezéséért, melyet a 2018/6-os lapszámunkban mutatunk be Wesselényi-Garay Andor tolmácsolásában), Berecz Tamás DLA és Batári Attila DLA (a Budapest-Vizafogón felújított Tours-i Szent Márton- és Flüei Szent Miklós-templomért, melyet a Metszet 2018/3 számában mutattunk be), Csóka Balázs (a budejenői magtár felújításáért), Erhardt Gábor (a mádi Rákóczi-Aspremont kúria felújításáért), Vikár András DLA, Lukács István, valamint Gál Árpád (a kőbányai úgyfélszolgálatért, melyet a Metszet 2017/5 számában mutattunk be).
Az építészeti közéletben és építészeti oktatásban elért kiváló eredményeiért Budakalász Város Önkormányzata és Dr. Vámossy Ferenc részesült díjazásban.
Az Építtető kategóriában Mohácsi Bugarszki Norbert lett a nyertes pályázó.
Kiemelkedő építészeti alkotások megvalósításában közreműködő kivitelezőként pedig (ifj.) Puskás András (díszmű bádogos mester) kapott miniszteri elismerést.
(A fotókért köszönet Ligeti Edinának / Miniszterelnökség)