A vízvezeték a környező hegyekben, a várostól kb. 17 kilométerre található Fuenfría forrástól szállítja a vizet, a városba érkezése előtt még 15 kilométeren fut. A vizet először az El Caserón (“Nagy Ház”) nevű víztartályban gyűjtik, amely egy csatornán keresztül a Casa de Aguas (“A vizek háza”) nevű víztoronyba jut, ahol egy természetes derítőn folyik keresztül, mielőtt folytatná az útját. Ezután 728 méteren át egyszázalékos emelkedőn keresztül fut egészen a Postigo-ig – egy sziklás domb, amelyre az óváros épült a segoviai erőd (Alcázar) köré. Előtte, a Díaz Sanz téren az építmény éles szögben megtörik, majd az Azoguejo tér felé veszi az irány, ahol teljes pompájában ragyog. A legmagasabb (legmélyebb) pontján 28,5 méterre emelkedik ki a talajtól (közel 6 méteres alapzattal) és két sor boltívből áll, amelyek pillérekre támaszkodnak. Összesen 167 boltíve van; a városba érkezésétől a Día Sanz térig 75 egyszerű boltívvel rendelkezik, majd 44 dupla soros (vagyis 88 darab), amelyeket még négy egyszerű boltív követ.
A vízvezetékhíd első szakaszában 36 hegyes boltív tűnik fel, amelyet a 15. században építettek újjá, hogy restaurálják az arabok által 1072-ben lerombolt részt. Az építmény teteje egy attikából áll, amelyben a 180×150 cm-es U alakú vízszállító csatorna fut.
A vízvezetékhíd vakolatlan, téglaszerű gránittömbökből épült. A római korban a három legmagasabb boltíven bronz betűs felirat állt, amely az építő nevét és az építés dátumát jelezte. Ebből ma még két falmélyedés látható, az építmény mindkét oldalán egy-egy. Az egyikről úgy tudni, hogy az Egyiptomi Herkules képét tartalmazta, aki a legenda szerint a várost alapította. A másik falfülkében most Segovia védőszentje, a Virgen de la Fuencisla, valamint San Esteban képe található.
A vízvezetékhíd első felújítására Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella (a „katolikus királyok”) uralkodása alatt került sor. Az terv vezetője Don Pedro Mesa, a környékbeli Jerónimos del Parral kolostor házfőnöke volt. Összesen 36 boltíved építettek újjá, fokozottan ügyelve arra, hogy ne változzon meg az eredeti szerkezet és stílus. Később, a 16. században a középső falmélyedések és a fentebb említett szobrok a helyükre kerültek.
A vízvezeték a város legjelentősebb építészeti műemléke. Századokon át működött, és megőrizte kiváló állapotát. Segoviába, főként az Alcázarba szállított vizet egészen a közelmúltig. A 20. században a vízvezetékhíd elhasználódott a tüzelőanyagokból és az autókból származó légszennyezés miatt. Az autók nemrég még a boltívek alatt haladtak át. A gránit természetes eróziója szintén igénybevette a szerkezetet az évek során. A közhiedelemmel ellentétben a forgalom okozta rezgések nem károsítják az építményt a nagy tömege miatt. A restaurációs tervek Francisco Jurado felügyeletével 1997 óta folyamatban vannak, hogy biztosítsák a vízvezetékhíd túlélését. Az felújítás alatt a közlekedési utakat újratervezték, és az Azoguejo teret gyalogos sétálózónává alakították.
forrás: www.erdekesvilag.hu
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére