sebesp | 2012.11.10
A nád nemcsak Magyarországon, de Észak-Nyugat-Európa nagy részén is hagyományos építőanyagnak számít. Íme egy kortárs svéd példa a Tåkern-tó partjáról.

Svédországban számos természeti értéket tettek a turisták számára elérhetővé látogatóközpontok építésével. A számos egyedi építészeti megoldás közül az egyik a Világ Építészeti Fesztivált (WAF) előválogatóján túljutott, de végül nem díjzott Tåkern-tó partjának nádasába épített madárrezervátum most elkészült főépülete. A 2007-ben kiírt meghívásos pályázatot Wingårdh építésziroda nyerte meg, aminek alapján idén készült el teljesen a nádas, és a part menti lápvidék madárvilágát, valamint a víz alatti életet bemutató látogatóközpont. A több épületből álló együttes a víz és az erdő között, a nádvidék közepén valósult meg. A kiállítóteret és előadó helyiséget is magába foglaló központi épületén kívül kiszolgáló épület és fából készült, tekervényes rámparendszere keresztül megközelíthető megfigyelő torony is része a projektnek. A főépület U alakú alaprajza révén félátriumot ölel körbe, így biztosítva a belső tereken túl egy további szabadtéri helyiséget is.

A három építmény méretes szalmabálákként áll a nádasban, mivel a nádfedésen kívül szinte csak néhány kisebb üvegsáv jelenik meg eltérő anyagként a külső felületeken. Az épületek tömege olyan, mintha nagy szalmatömbökből metszett szabálytalan kristályok lennének, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy belesimuljanak a tájba. A tetőn és falon alkalmazott, könnyen pótolható nádfedés amellett, hogy megjelenésével jól illeszkedik a természeti tájba, de ha már elhasználódása révén szükségtelenné válik, káros környezeti hatással sem terheli a vidék élővilágát. Ez akkor is igaz, ha az ötven éves élettartamra tervezett épületek 25 centiméteres nádburkolata időközben javításra szorul.

Építész: Wingårdh Arkitektkontor AB
Építtető: Östergötland megye
Helyszín: Glänås, Östergötland, Svédország
Összes alapterület: kb. 1000m2
Főépület alapterülete: 680m2
Madármegfigyelő építésének éve: 2008-2009.
További épületek: 2010-2012.

Képek: Tord-Rickard Söderström és Åke E:son Lindman

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások