hír rendezvény 2015 Örökségvédelem napja

Szezám, tárulj!

Örökségvédelem Napja, 2015. szeptember 19-20.


Java | 2015.09.15
Az Örökségvédelem Napja hagyományaink nemzeti ünnepe, amikor a látogatók előtt kitárulnak azoknak az épületeknek a kapui is, amelyek egyébként nem látogathatók. A különleges lehetőséggel tavaly 80 ezren éltek. Az önmagában sem mindennapi élmény vezetett túrákkal és szakemberek előadásaival egészült ki, de idén még gazdagabb programmal folytatódik.

Több mint 300 helyszínen, 657 ingyenes programlehetőséggel várja látogatóit az idén szeptember 19. és 20. között megrendezésre kerülő Kulturális Örökség Napjai eseménysorozat – hangzott el a Budapesti Történeti Múzeumban tartott szeptember 8-ai sajtótájékoztatón. Sárváry István, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke köszöntőjében az épített örökség fontosságáról beszélt. A programok szervezését Ghyczy Gabriella, a Kulturális Örökség Napjai koordinátora ismertette. Ebben az évben Rómer Flóris, Róth Miksa és Klebelsberg Kúnó születésnapjának, valamint a két világháború évfordulójának témája került fókuszba. Mivel 2015 A Fény Nemzetközi Éve, és egyben az Ipari és Technikai Örökség Éve is, így ezek is ajánlott pontok voltak a szervezés során. Ghyczy Gabriella arról is beszélt, hogy a rendezvény elődjének tekinthető Nyitott Kapuk Napja 1984-ben Franciaországból indult el, majd a nagy sikerre való tekintettel más országok is átvették a szokást. A koordinátor a számokat illetően komoly eredményekről számolt be, amelyek szerint idén több mint 300 helyszín, 657 program, 140 település (kettő Szlovákiából) és 250 önkéntes szervező csapat várja a látogatókat.

Forrás: Kultúra.hu


Kedvcsináló
Nagyon érdekes hely a Dob utca és a Klauzál tér sarka, és ezt szeretnénk minél több embernek megmutatni. A környék a 19. és a 20. század fordulójának városszövetét őrzi, és ebbe ékelődik be a Dob utca 46/A és B, amelyek a két világháború közötti nagy átalakítási terv létrejött darabjai. A háznak sok más híresség mellett világhírű lakója Seress Rezső volt. Lakott itt zenész, színész, festő, operatőr is. A híres vibrafonos, Beamter Bubi is például sokáig volt a ház lakója, de az ötvenes évek táncdalénekes sztárja, Vadas Zsuzsa is élt itt a férjével, a bárzongorista Orosz Jánossal. Presser Gábor a fiatalkorát töltötte ebben a házban, és mindig elmeséli, hogy a hét utolsó napjának délutánján hallotta, ahogy Seress Rezső felvételről harminchat nyelven játszotta le a Szomorú vasárnapot, mivel pont a legenda alatti lakásban lakott.

Újabb izgalmas programot ajánlunk, amely talán soha vissza nem térő alkalom: Kőnig Tamás DLA építész, az épületrehabilitáció építész tervezője mutatja be a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát. A vezetést melegen ajánljuk szakemberek számára is!

Bővebb programkínálat lakóhely szerint


A Budapesti helyszínek

I. kerület
Budapesti Francia Intézet
Budapesti Történeti Múzeum
Budavári Palota nyugati pincerendszer - Mikve
De la Motte-Beer-palota
Felsővízivárosi Szent Anna templom
Gül Baba forrás
Magdolna-torony
Magyar Nemzeti Levéltár
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Rudas Gyógyfürdő és Uszoda
Sándor-palota
Szent Ferenc Sebei templom
Várkert Bazár

II. kerület
Császárfürdői Szent István kápolna
Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteménye
Király Gyógyfürdő
Központi Statisztikai Hivatal
Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár
Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda
Aquincumi Múzeum
Goldberger Textilipari Gyűjtemény
Lélek Palotája - Krisna-központ Csillaghegy

III. kerület
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
Óbudai Múzeum
Óbudai Társaskör

IV. kerület
Könyves Kálmán Gimnázium
Újpesti Főiskolai Szociális Telep
Újpesti Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola
Újpesti Lepkemúzeum Alapítvány
Újpesti Városháza

V. kerület
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
Congregatio Jesu Budapest Belvárosi Rendháza
ELTE Egyetemi Könyvtár
Földalatti Vasúti Múzeum.
Gazdasági Versenyhivatal
Közép-Európai Egyetem / CEU
Magyar Tudományos Akadémia
Néprajzi Múzeum
Országház
Petőfi Irodalmi Múzeum – Károlyi-palota
Piarista Gimnázium és gyűjtemények
Politikatörténeti Intézet
Városfal Pihenő

VI. kerület
Benczúr Ház
Cseh Centrum
Duna Bizottság székháza
Magyar Gyógyszerészi Kamara székháza
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert

Vidéki helyszínek és programok a honlapon megtekinthetők!

Forrás:
www.oroksegnapok.hu
www.kultura.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások