exkluzív épületek cikk középület modern építészet rendezvényközpont Szlovénia ravnikar

Szomszéd kincsek vol.2.: Kulturális központ Ljubljanában

Szemelvények a 20. századi szlovén építészetből – 3 részes sorozat


ersekmate | 2023.08.26

Klasszicizmus és brutalizmus a '70-es-80-as évek fordulóján

A Plečnik-tanítvány Edvard Ravnikar építészete a mester "könnyen emészthető" neoklasszicizmusával szemben a Corbusier-féle modernizmus felé közelít. Legfontosabb munkái közé tartozik a mai Köztársaság tér (akkori nevén Forradalom tér) két magasháza, illetve környező épületei. Ezek egyike a Cankarjev dom, Szlovénia legnagyobb kulturális és kongresszusi központja. Nevét Ivan Cankarról (1875–1918) kapta, akit a legkisebb szláv nyelv legnagyobb írójaként aposztrofálnak.

Ravnikar 1960-ban nyerte el a tér megtervezésének megbízását egy tervpályázaton, a Cankarjev Dom tervezése azonban egy későbbi ütemben, 1977-ben zajlott, az építkezés 1982-ben kezdődött és egy évvel később fejeződött be. Az építész újszerű, "nyitott" tervezési módszertana lehetővé tette a nagyobb léptékű változtatásokat, amikor az építkezés már elkezdődött, és a szerkezet egyes részei elkészültek. Mivel a program szerint több jelentős méretű helyiséget kellett elhelyezni, ezek az utcaszint alá süllyesztve készültek, így a befoglaló tömeg nem lett kiugróan nagy méretű, és érvényesülni hagyja a tér vertikális hangsúlyát adó toronyházakat, amelyek a város új központjának kijelölése mellett a forradalom monumentális emlékműveiként is értelmezhetőek. Egy magasabb középső és két alacsonyabb szélső szárnyból áll össze a kívülről fehér (márvány) kőlapokkal burkolt kompozíció. A burkolólapok látszó rögzítései kirajzolják azok elrendezésének logikai mintáját, akárcsak Otto Wagner bécsi Postsparkasséja esetében. A tér felőli bejárat baldachinos kialakítása Gottfried Semper mintájára készült.

A négy előadóterem mellett egy vásárok és előadások megtartására is alkalmas csarnok kapott helyet az épületben. A legnagyobb terem nevét Jacobus Gallus késő reneszánsz zeneszerzőről kapta. Belső terének szögletes tagoltsága és elrendezése a két évtizeddel korábbi berlini filharmóniára emlékezteti a szemlélőt. A nézőtér befogadóképessége több mint 1500 fő.

2011-ben kisebb léptékű belsőépítészeti átalakításokat végeztek az épületen. Ma gyakorta ad otthont ünnepségeknek, konferenciáknak, előadásoknak és kiállításoknak egyaránt.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások