tervek Csepel Jedlik Ányos Gimnázium

Új funkciókkal gazdagodik a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium


Java | 2019.03.11

Az uniós közbeszerzési adatokban szereplő tervezési kiírásból kiderül, hogy a gimnázium 5800 négyzetméter alapterületű főépülete hamarosan teljes körű rekonstrukción esik át, ahol a szaktantermeken kívül új, mai igényeket kielégítő könyvtárat is létrehoznak egy méretes új aulával együtt, de megvalósul egy többfunkciós tornaterem is.

Az iskolában nagy hangsúlyt fordítanak az intézmény egykori tanára, Vermes Miklós szellemiségének megőrzésére, ennek jegyében a rendezvény- és díszterem mellett könyvtárat, múzeumot és levéltárat létesítenek majd az épületben.
Az intézmény új, méretes 6500 m2-es auláját multifunkcionális rendezvénytérként működtetik majd. Rendezik a kert és udvar állapotát is, továbbá az infrastruktúrát is teljesen megújítják. Fejlesztik a kültéri sportolási lehetőségeket, ennek keretében korszerű burkolatú futópályát alakítanak ki, innovatív időmérő eszközöket építenek be, de megújítják a lefedhető, speciális sportburkolatos pályákat is.

Pavilonokat alakítanak ki az udvaron a szabadtéri óratartáshoz, díszkertet és pihenő-tanulókertet hoznak létre, ezen kívül pedig közösségi és relaxációs tereket is létesítenek a tanulás mellett a közösségi élet ápolására is. Már 2018. márciusban elkészültek az ideiglenes látványtervek, melyeket közölt is az Önkormányzat a honlapján. A tervezés folyamán figyelembe vették az eredeti gimnáziumot, a közösséget, az épület szerkezetét, valamint a tanárok és diákok kapcsolatát – ismertette Reznicsek Zoltán építészeti tanácsadó.

Forrás: Magyar Építők

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások