épületek cikk Darmstadt Németország Neuschwanstein Schwerin UNESCO

UNESCO világörökség várományos helyszínek Németországban

Schwerin, Neuschwanstein és Darmstadt


szikrisz | 2016.07.10
A német világörökségeket felsorakoztató sorozatunk után érdemes egy-két példát felsorolni Németország UNESCO világörökség várományos listájáról, mert itt is találhatunk érdekességeket. Ezúttal a romantika és a szecesszió világából válogatunk.

Schwerin romantikus kastélya és kertje, a neuschwansteini historizáló kastély vagy éppen a darmstadti szecessziós művésztelep épületei akár már ebben az évben feljebb léphetnek, ha az illetékes testület úgy dönt, a várományos listáról felkerülnek a világörökségi helyszínek közé.

De amíg ez bekövetkezik, érdemes röviden áttekinteni ezen épületek legérdekesebb tudnivalóit.

Schwerin Észak-Németországban található, a Vár-tó kastélyszigetén emelkedik a középkori alapokon nyugvó, egykoron Mecklenburg hercegeinek szállásaként működő épület, melyet Georg Adolph Demmler tervezett át romantikus stílusban 1843-1857 között. Feltárulásának pillanatában a látogatót valósággal letaglózó kastély szolgált már kulisszaként is Mozart Varázsfuvolájának előadásához, ami megint csak azt bizonyítja, hogy nem csak nappali, hanem éjszakai látványa is egyedülálló.

A bajorországi Neuschwanstein neve örökre összeforrt II. Lajos bajor királlyal (uralk. 1864-1886), aki alkotó hevületében és az egyre jobban elhatalmasodó elmebajjal küzdve több várkastélyt is emeltetett uralkodása során. Ez a középkori módon sziklacsúcsra emeltetett kastély zenerajongásának is emlékművet állít, mivel sikerült az egyes termeket egy-egy Wagner-opera szellemében megalkotni. A várkastély egy igazi stíluskavalkád, melynek külső színvilága még igazán visszafogottnak tekinthető, azonban egyéni formavilága Walt Disney-t is megihlette, emiatt tűnik fel a jól ismert sziluett a Disney-rajzfilmek főcímében. A kastély belseje viszont jóval eklektikusabb a fent említett koncepció megvalósítása miatt.

Darmstadt a németországi szecesszió, azaz Jugendstil egyik központja. Joseph Maria Olbrich, aki Otto Wagner mellett a bécsi szecesszióból is kivette a részét, hiszen ő tervezte a Szecesszió Házát, ide vonult vissza művész barátaival, hogy Wagner szellemiségét egy kicsit másképpen követve, de szintén „összművészetet” hozzanak létre. Modern szellemiségű lakóházaikban a belsőépítészettől a festett üvegablakokon át egészen az evőeszközökig mindent megalkottak a legapróbb részletekig, ahogy ez a századforduló leggondosabb építészeihez, iparművészeihez illik. Darmstadt Mathildenhöhe nevű művésztelepén átfogó képet kapunk célkitűzéseikről és azok sikeres megvalósításáról, a gazdag anyagot felvonultató múzeum szép emléket állít úttörő törekvéseiknek.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások