rendezvény konferencia Magyar Téglás Szövetség

„Van-e élet a fővároson kívül?” - Konferencia a vidéki városok fejlesztéséről

pestimonika | 2011.04.20. 15:44
A vidéki városok fejlesztésével kapcsolatos kormányzati tervekkel illetve a közcélú intézmények felújításának egyre sürgetőbb kérdéseivel foglalkozik a május 5-6-án, Budapesttől szándékosan igen távol, Gyulán megrendezésre kerülő konferencia.
A Belügyminisztérium fővédnökségével, a Lakásvásár Médiacsoport és a Magyar Téglás Szövetség szervezésében megrendezésre kerülő kétnapos rendezvényen a felújítások témáját - legyen szó önkormányzati vagy egyházi ingatlanokról - a meghívott neves szakemberek műszaki, finanszírozási és műemlékvédelmi oldalról is megvilágítják.

Az eseménynek helyszínt adó Gyula és környéke, a dél-kelet magyarországi régió városépítészeti, kistérségi, műemlékvédelmi szempontból górcső alá kerül, így mintát adva más térségek ezirányú tervei, elgondolásai számára is.
A konferencia díszvendége Vadász György DLA, Kossuth-, Pollack Mihály és Ybl-díjas építész.
A május 5-i, csütörtöki szakmai program után délután a konferenciát gyulai városnézés és projektlátogatás zárja Béres István főépítész kalauzolásával, valamint a résztvevők megtekinthetik a Tondach ultramodern cserépgyárát is.

Fővédnök: Belügyminisztérium
Védnök: Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere
Szakmai támogatók: Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, Magyar Építőanyagipari Szövetség, Magyar Ingatlangazdálkodók Szövetsége, Magyar Ingatlan Tanács
Moderátor: Borsi László, elnök, Lakásvásár Médiacsoport
Partenrek a Tondach Magyarország zRt. és a Creaton Hungary Kft.

Részletek és jelentkezés a www.teglasszovetseg.hu/rendezvenyek vagy a www.lakasvasar.com honlapokon.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Óvodákat mutatunk be a Metszet 2026/3. számában
Óvodákat mutatunk be a Metszet 2026/3. számában

Csupa óvodaépület került 3. számunkba, Tárnoktól Dombóvárig, Budapesttől Sencsenig.

Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában
Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában

Európai és magyar példák sorát mutatjuk be a Metszet 2. számában – ezúttal a családi házak és a több...

Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma
Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma

A Perzsa-öböl térségének kortárs építészetét járja körül a Metszet első száma, amely március elején

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...