tervek

Magyar győzelemmel zárult a vulkánmúzeumra kiírt nemzetközi pályázat


Java | 2020.10.15

A nemzetközi pályázatot Bee Breeders hirdette meg vulkánmúzeum tervezésére Izland Dimmuborgir nevű régiójában. A Györgyi Csenge – Iszak Bálint páros győztes pályaműve méltán aratott fényes győzelmet a nemzetközi mezőnyben. Helyszín a nevezetes Hverfjall-kráter, mely 2 500 évvel ezelőtt egy erős vulkánkitörés nyomán jött létre.

A kráter egy kilométeres átmérőjű, salakkúpja pedig 200 méter magas, ezzel az egyik legnagyobb kiterjedésű kráter a világon.

A pályázat többfunkciós kiállítási csarnok tervezéséről szólt, az érkező turisták fogadására barátságos kávézóval, infóponttal kiegészítve. Egy 15-20 munkaállomásos irodatér is helyet kapott a tervezett épületben. Az épületet három zónára osztották: a többfunkciós kiállítótér és kiszolgáló helyiségei kerültek az egyik oldalra, az irodatömb a másikra – a kettőt közösségi tér kapcsolja össze, itt kapott helyet a kávézó. A 2020. január végi eredményhirdetésen Györgyi Csenge és Iszak Bálint Hverfjall ablakai című pályázatát a zsűri első díjjal jutalmazta, ezzel megelőztek egy dán és egy lengyel csapatot is.

Építészeti koncepció

„Ebben a kopár tájban a zárt architectúra rezonál leginkább környezetével, mely indokolja az anyaghasználat szigorúságát is. A homlokzat vertikális fém elemei a környezetre reflektálva a homogén megjelenést támogatják. Nyers, durva textúrákat találunk a belső terekben. Az épület tetőzetének megformálása ugyancsak fontos szempontot jelentett: mivel a környező magaslatokról rálátni, a tradicionális izlandi építészetben is megjelenő, természetes vegetációjú zöldtetőkre.” 

 A zsűri nagyra értékelte a munka átgondoltságát, visszafogottságát és érzékenységét, külön kiemelve a vizualizáció magas minőségét. Bár ötletpályázat lévén a munka ezen a szinten marad, a két fiatal magyar építész nemzetközi karrierjének a siker újabb lendületet adhat.

Projektinformáció

  • Projekt neve: The Windows of Hverfjall
  • Tervezők: Balint Iszak, Csenge Gyorgyi

Forrás: Bee Breeders

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások