droID | 2016.09.07
A kiváló török-magyar kapcsolatok bizonyítékaként tekintettek a török és a magyar kormány tagjai a Gül Baba türbe és környezete közös finanszírozású rekonstrukciós munkálataira a felújítás kezdete előtt tartott keddi helyszíni sajtótájékoztatón.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felidézte: Recep Tayyip Erdogan elnök magyarországi látogatásán állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy a két fél közösen újítja fel az emlékhelyet és környezetét Budapesten. Ehhez a hátteret a kiváló török-magyar kapcsolatok adják, hiszen "mindketten türk népek vagyunk" – fogalmazott.

Semjén Zsolt elmondása szerint a beruházás terveinek elkészítésekor hasonlóan fontos szempont a történelmi hűség és az, hogy a környék lakói is kedvüket leljék az emlékhelyben. A felújítást ezért komoly régészeti feltárás előzte meg; a rekonstrukció egyaránt figyelembe veszi a középkori, de a későbbi emlékeket is – számolt be.

Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes kiemelte: a történelemben időnként egymással versengő török és magyar nép szoros rokonságot és barátságot ápol. Ehhez a barátsághoz sokat adott hozzá Gül Baba, aki 1541-ben, Nagy Szulejmán hívására jött Budára, hogy kolostort hozzon létre – jegyezte meg, hozzátéve, hogy Gül Baba a béke és együttélés hirdetője volt, a rekonstrukció ezért a két fél számára egyaránt fontos. A török miniszterelnök-helyettes külön köszönetet mondott a beruházás támogatásáért Magyarország miniszterelnökének.

Veysi Kaynak nagy fontosságúnak értékelte, hogy a türbe környékének egyik utcáját nemrég a török fővárosról nevezték el. Mint felidézte, Törökországban júliusban "fontos és szomorú esemény" történt, a puccskísérlet, megjegyezte azonban: "egy olyan Európában, amely a jogra, a szabadságra és a demokráciára alapul, ilyesmi nem megengedhető". Magyarország a többi európai országnál gyorsabban reagált és Európából a magyar külügyminiszter látogatott először Törökországba – méltatta Szijjártó Péter ankarai vizitjét.

Veysi Kaynak elmondása szerint szerdán Szulejmán és Zrínyi halálnak évfordulójára rendeznek megemlékezést Szigetváron, ennek során a török miniszterelnök-helyettes találkozik a magyar és a horvát államfőkkel, és átadja Recep Tayyip Erdogan elnök üdvözletét.

Varga Mihály a kerület országgyűlési képviselőjeként reményét fejezte ki, hogy a 2,5 milliárd forintból megvalósuló komplex felújítás új tartalommal bíró közösségi tér lesz Buda és a II. kerület életében. A 2017-re elkészülő beruházással a környék újabb része válik rendezetté és otthonosabbá – hangsúlyozta.

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere emlékeztetett: 1541. szeptember 2-án halt meg Gül Baba, a szent életű török dervis, sírja azóta is a legnyugatibb és legészakibb török zarándokhely, melyet utoljára húsz éve újítottak fel.

A beruházás keretében nemcsak a síremlék, hanem annak teljes környezete is megújul, így az ide vezető utcák, az érintett közterületek, a vízelvezető-rendszer, valamint az egykori Wagner-villához tartozó teraszos kert is újjáépül.

Tizenkét sírkőmásolattal idézik meg az egykor ott lévő török temetőt, az emlékhely környezetében kávézót, múzeumot, közösségi tereket álmodtak meg, Gül Baba türbéje így remélhetőleg az ott élőknek és a turistáknak – köztük számos török vendégnek – is kedvelt helye lesz – mondta el Láng Zsolt.

 

Forrás: MTI
Fotók: Balogh Zoltán

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások