kiállítás Pesti Vigadó Pollack Mihály Redoute

Kiállítással emlékeznek a Pesti Vigadó elődjére, az egykori Redoute-ra


droID | 2018.01.15
Ingyenesen látogatható időszakos kiállítással emlékeznek meg a Pesti Vigadóban arról, hogy az épület elődje, a Redoute 185 évvel ezelőtt nyílt meg. A tárlat február 4-ig látható.

A pesti klasszicista építészet egyik csúcsteljesítményét jelentő és a városképet alapvetően meghatározó Redoute 1833. január 13-án nyílt meg. A Pollack Mihály tervei alapján megszületett épület rövid idő alatt a város kedvelt társasági és kulturális helyszíne lett, emellett népszerű hangversenyterem, ahol fellépett többek között idősebb és ifjabb Johann Strauss, Joseph Lanner és Liszt Ferenc.

1840-ben a Pesti Műegylet szervezésében a Redoute-ban rendezték meg az első magyarországi kortárs képzőművészeti kiállítást, majd 1848-ban az első népképviseleti országgyűlést is. Az épület mindössze tizenhat évet élt meg, hiszen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során Buda ostromakor megsemmisült.

"Tizenhat év eltörpül egy nemzet történelmében, de elég ahhoz, hogy megváltoztassa azt. A tárlat célja bemutatni az épületet, valamint hírt adni egy-egy kiemelt programjáról, amelyet fotókon, a korabeli pesti újságok oldalain, báli ruhákon és itt játszott zenei tételeken keresztül idézünk meg" – áll a közleményben.

A Redoute 185. kiállítás – amely szorosan kapcsolódik a hatodik emeleten található, Pesti Vigadó Idővonal című állandó épülettörténeti kiállításhoz – ingyenesen tekinthető meg a Pesti Vigadó Fogadóterében az épület nyitvatartási idejében.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások