sebesp | 2017. június 27.
     
A londoni Grenfell toronyban keletkezett tűzvész után elrendelték az összes hasonlóan felújított magas lakóház tűzvédelmi felülvizsgálatát Londonban. Az eddig megvizsgáltak közül egy sem felelt meg az előírásoknak, sőt már Németországban is evakuáltak.

A legalább 79 halálos áldozatot követelő Grenfell toronyban pusztító tűz után a brit hatóságok elrendeltek az ország összes, közel 600 hasonló épültének teljes körű átvizsgálását, mint kiderült már 95 olyan toronyházat találtak, aminek burkolati rendszere megbukott, így akár egy elektromos zárlat is kiválthatna egy a Grenfell Towerben bekövetkezett tűzet. Néhányból, ahol egyszerre több hiányosságot is tapasztaltak, azonnali hatállyal kilakoltatták a lakókat. Míg néhányan nem hajlandóak kiköltözni, mások akár új épületekben is aggódnak lakásuk biztonsága miatt, ha a burkolatot hasonlónak vélik.

A probléma megoldására egyelőre nincs kidolgozott megoldás. Az valószínűnek látszik, hogy számos épület polietilén réteggel merevített alumínium kompozit burkolatának lebontását el fogják rendelni. Egyelőre azonban a helyzet kaotikus, kevés érdemi információ kerül a nyilvánosság elé. Olyan minőségi tanúsítvány is előkerült már, amely hasonló típusú anyagot nehezen éghetőnek és homlokzatburkolásra korlátozás nélkül alkalmasnak jellemez. Nagy-Britanniában az építőanyagok minősítését (BBA Certificate) a British Board of Agreement nevű szervezet állítja ki, a tervek és a kivitelezés szakszerűségét, az előírásoknak való megfelelését a Building Control gyűjtőnév alatt működő építésfelügyeleti szervezetek ellenőrzik. Utóbbiak maguk állítanak fel a szabályozókra épülő saját követelményrendszert, de minden tervet, kivitelezést egyedileg bírálnak el, mely az általuk vállat műszaki garancia alapjául is szolgál.

Szinte biztosra vehető, hogy a Grenfell tűzesetben a részletes vizsgálatok hiányában is felelősnek kikiáltott alumínium kompozit elemeket betiltják, de az is bizonyosra vehető, hogy minden magasházban, beleértve a más anyaggal burkoltakat is elő fogják írni sprinkler rendszer utólagos telepítését, legyen szó új épületről vagy meglévőről. Gyanítható ugyanakkor az is, hogy az egyes lakásokat elválasztó födémek és falak meghosszabbításában a homlokzatburkolat mögött elhelyezendő hőre duzzadó tűzgátat sok helyen megspórolták.

A Grenfell torony homlokzatburkolásához használt Reynobond PE gyártója bejelentette, hogy leállítják az anyag forgalmazását az építési előírások világszerte tapasztalható következetlensége miatt. A cég azt állítja, hogy jelezték a Grenfell kivitelezői felé, hogy legfeljebb 10 méter magas épületen használható az anyag. A cég egyébként egy hasonló, kismértékben drágább, de csak nehezen éghető anyagot tartalmazó burkolólapot is gyárt. Érdemes megjegyezni, hogy hasonló, alumínium-polietilén-aluminium kompozit lemezeket Magyarországon is forgalmaznak (pl. Alucobond, Dibond, Prefa termékek), minden esetben alaposan meg kell vizsgálni, hogy az adott burkolási célra alkalmasak-e.

Legfrissebb hír, hogy a németországi Wuppertalban is kiürítenek egy lakóépületet, mert burkolata hasonló anyagból készült. Akár több hétig is elhúzódó munkával az épületet megszabadítják külső burkától, a lakók csak azután térhetnek vissza otthonukba. A londoni tűzvész után kezdett vizsgálat szerint a 68 lakásos társasházban nem telepítettek tűzjelzőt, a szigetelése gyúlékony, és a keskeny menekülő folyosókat tűz esetén rövid idő alatt elboríthatja a füst.

A szerző legújabb cikkei:
Masztaba épült Londonban, lebeg a Serpentine tavon
Serpentine 2018: Betoncserépből szőtt kosár
Ez év utolsó negyedévében indul a Fertő-tó partjának harmincmilliárd forintos fejlesztése
Elkészült a világ legnagyobb U alakú üveghídja Kínában
Ismét leégett a glasgow-i art nouveau mestermű
Itt a világ legfenntarthatóbb irodaépülete
Richard Rogers-ék tornya is elkészült a World Trade Center helyén
Breeam Excellent (Kiváló) minősítést kapott a budapesti Danubio lakoház tervezési fázisban
Év Balatoni Háza 2018 – pályázati felhívás
Nem kibickedik tovább a rapper, ezután inkább maga is házakat tervez
A tervek szerint halad az Olof Palme Ház felújítása – videó
Nem gáz ilyen luxus egy gáztárolóban?
Leonardo pironkodik... mert ezt nem ő találta ki



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 14 (7 szavazatból)