120 éve, 1896-ban készült el Hauszmann Alajos tervei alapján a Néprajzi Múzeum – akkor Igazságügyi Palota vagy Kúria – épülete, a zárókövet maga Ferenc József tette le „hercegek, az ország zászlós urai, a miniszterek és nagyszámú meghívott vendégek” jelenlétében az október 20-i avató ünnepségen.
Az érdi képviselőtestület tagjai szeptember végi ülésükön úgy döntöttek, pályáznak az Eurovelo6 EU-s pénzeire, és kerékpárutat építenek két téglagyár közé. Az utat a tervek szerint a Duna fölé építenék, hosszában.
Győr a vizek és a találkozások városa. Itt torkollik a Duna mosoni ágába a Rába és a Rábca folyó. Nem csak a véletlen műve tehát, hogy a nagy múltra visszatekintő győri vízi élet legújabb színfoltjaiként megjelentek a sárkányhajók is. Mivel egyik egyesület sem rendelkezik saját klubházzal, valós igény egy sárkányhajóklub létrehozása.
A norvég aktívház megtervezésénél két alapvető stratégiai szempont adta az iránymutatást: minimalizálni az energiafogyasztást, maximalizálni a megújuló energiaellátást. A következő sorok bemutatják, hogy miért is nevezik ezt a modern családi házat a jövő aktívházának.
A Hadrian X robot több kőműves alkalmazása mellett időt is megspórolhat a jövőben a házak építésénél.
Olykor sötéten látjuk esélyeinket, rózsaszínnek a világot, de van, hogy sárgák vagyunk az irigységtől – életünk csupa szín. Miért ne reagálhatna homlokzatunk is a körülötte levő térre, színekre – magától. Egész iparágak dolgoznak azon, hogy szürke hétköznapjainkba színt vigyenek különféle megoldásaikkal.
A Metszet építészeti magazin nemzetközi tudományos elismertséget vívott ki, szakterületén megelőzve az Akadémiai Kiadót. Magyarország közép-kelet-európai régióelső a Scopus tudományos adatbázisában.
Mostantól külföldi turisták is lemehetnek a titkos kínai atomlétesítménybe.
Lehet, hogy nem is szuperkórház, hanem sportcsarnok épül Kelenföldön - értesült a Magyar Idők. A kórház számára alkalmas újbudai ingatlanokra ugyanis sokan igényt tartanak,s bizony a lehetséges beruházások között sportlétesítmény is szerepel.
A Testnevelési Egyetem újjáépítése több mint 44 milliárd forintból valósul meg, melyből számos sportlétesítmény és oktatási részleg is épül. A Testnevelési Egyetem fejlesztésének következő ütemeként 2018–2022 között a Déli pályaudvar üzemi pályaudvari részén sport és szabadidős célú városfejlesztés valósul meg.
A Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén többek között a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslat módosításáról is döntöttek.
A CPR.hu honlapot indulása óta sokan felkeresték, ingyenes szolgáltatásait tervezőként vagy kivitelezőként közel háromezren tesztelték már. Az online katalógust működtető Artifex Kiadó Kft. a honlap fejlesztéséhez a felhasználók tapasztalataira és igényeire támaszkodik, ezúttal az Ön véleményére kíváncsi.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án