Ahogy a megrendelő iparágában, a lézer- és robottechnikában, úgy a csarnoképítésen is látszik, hogyan változnak a megrendelői igények az évtizedek alatt. Egyre népszerűbbek a lapostetős megoldások, vagy az előregyártott elemek, amelyek gyorsítják az építést és egyben környezetkímélőek.
Újabb elismerést érdemelt ki a Jász utcai passzívház: a legnagyobb nemzetközi ingatlanszövetség is díjazta az angyalföldi 100 lakásos épületet.
A közel negyed évszázada indult ferencvárosi tömbrehabilitációs program nyerte el a szakma legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését a FIABCI Prix d’Excellence 2016. évi nagydíját. A szakma „Oscar-díjának” számító 61 éves fennállása során elsőként díjazott magyar pályázatot az úgynevezett „Master Plan” (Településfejlesztés) kategóriában.
Újra a szegediek véleményére kíváncsi az önkormányzat – ezúttal a Móra Ferenc Múzeum előtti szökőkút megújításával kapcsolatban. Három terv közül lehet választani.
A világ egyik legnagyobb építészeti versenyének közönségdíját a felújított galyatetői kilátó és turistacentrum április 12-én elnyerte el. Az Architizer A+ Awards rangos nemzetközi elismerést az architizer.com amerikai építészeti hírportál alapította három éve a Wall Street Journal Magazinnal és a Webbyvel közösen
Az ipari csarnokok közé szorult épület durvaságát lenyűgöző csillogással párosítja.
A ház udvarán 1944-ben a Ney-csoport 60 partizánt, kommunistát és zsidót végzett ki. Mivel a ház később az ÁVH főhadiszállása lett, 1956-ban innen indult el a forradalom.
Amit a Modern Városok program keretében el akarnak bontani, majd kicsivel nagyobbra újra építeni.
A ’80-as években épült budai villa felújítása után a villanyfogyasztás 100%-át az aszimmetrikus formájú tetőn elhelyezett napelemek biztosítják. De nem ez az egyetlen figyelemre méltó műszaki megoldás, amely az N. Nagy Tamás tervei alapján megújult, kétlakásos épületet igazán széppé, izgalmassá teszi.
Kormányzati és MMA-s források szerint a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteménye a Forster Központtól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez kerül át, majd az átadja azt az MMA-nak. Minderről egy várhatóan a napokban napvilágot látó kormánydöntés rendelkezik – értesült a HVG.
Herzog & de Meuron-ék a föld mélyére ástak, téglákat rakosgattak, falakat hajtogattak, réseket vágtak London kellős közepén, mi pedig meglestük mi készül. Még semmi sem hivatalos, de mi már leleplezzük a részleteket!
A kínaiak egy 500 méter hosszú pallóhidat építettek Közép-Kína Hubei tartományában egy folyó fölé. A Xuan'en megyében lévő Shiziguan kirándulóhelyen található híd különlegessége, hogy az nem keresztbe íveli át a folyót, hanem hosszában.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án