A Metszet 2024. évi első száma a Nemzetközi Építészkongresszus idei témájával összhangban az "értékek" témája köré gyűjtött épületeket mutat be.
A napokban derült ki, hogy a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, a Budapesti Építész Kamara és a Mesteriskola nem működhet tovább az Ötpacsirta utca 2. szám alatti épületben. Az Építési és Közlekedési Minisztériumn az építész szervezetek elhelyezését a jövőben megépülő építészeti központban képzeli el.
Újabb szakaszához érkezett a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) gyűjteményeinek és új kiállítóhelyének elhelyezésére, valamint közintézményi funkcióinak ellátására szolgáló épületegyüttes létrehozása.
Lánszki Regő országos főépítész előadásának szerkesztett változata. Elhangzott a magyar építészettörténet eme vitatott korszakáról Miskolcon rendezett konferencián.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata tavaly ősszel hirdette meg nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát fiatal építészek számára.
A Szent Imre Templomban (piarista templomban) Lukács evangélista, a korábban kanonokházként működő Tejfalusy Házban egy marcona osztrák katona alakja bukkant elő a veszprémi várnegyedben zajló műemléki feltárás során.
Az IHG Hotels & Resorts a HOTCO konferencián jelentette be, hogy Budapesten nyitja meg első európai Holiday Inn & Suites szállodáját. A 170 szobás Holiday Inn & Suites Budapest Centrale a XIV. kerületben, közvetlenül a Puskás Ferenc Stadion metróállomás felett helyezkedik majd el, a többfunkciós Centrale épületkomplexum részeként.
A Magyar Építőművészek Szövetsége megemlékező estet szervez a 2024. január 7-én elhunyt Finta József tiszteletére.
Nyolcvanhat éves korában, 2023. december 27-én elhunyt Hübner Tibor építész.
A tavalyi Építész Tervezői Napok konferenciái alapján készült online képzéseink, valamint Öko-logikus építészet, Épületszerkezettan és Lakóházépítési megoldások témájú online képzéseink már elérhetőek a webshopban. Idén tíz képzés közül válogathatnak, összesen 20 kreditpont értékben.
A Centrale többfunkciós épületkomplexum a Puskás Ferenc Stadion metrómegállójára épül. Az egyedi építészeti és innovatív megoldásokkal készülő 29 000 m2-es Centrale kereskedelmi és szolgáltató térrel, változatos kínálatú ételudvarral, irodákkal és hotellel teszi élhetőbbé és kényelmesebbé a környékbeliek és az átutazók mindennapjait.
Magyarország legismertebb, leghíresebb építésze, Finta József akadémikus, a Nemzet Művésze, Kossuth- és kétszeres Ybl-díjas építész elhunyt. Decemberben még láthattuk a Magyar Építészet Napján, karácsonytól lett egyre rosszabbul irodája tájékoztatása szerint.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án