A MÉSZ idén másodszor hirdeti meg Az év építészeti fotója pályázatot. A pályázat mindenki számára nyitott.
NEMZETKÖZI PÁLYÁZAT 45 ÉV ALATTI ÉPÍTÉSZEKNEK
Kínában épült a világ legnagyobb épülettömbje, egy hatalmas hullám alakú komplexum, amelyhez nem csak mesterséges tengerpart, de mediterrán falu és rengeteg szökőkút is tartozik. Ezzel a világ legnagyobb épülete nyílt meg a kínai Csengtuban. Az épületkomplexumban egyébként akár száz magyar parlament is elférne.
A Csongrád megyei Építész Kamara június 27-én tisztújító taggyűlést tartott, amelyen – négy éves illegitim működés után – megválasztotta új tisztségviselőit.
A negyedik alkalommal meghirdetett Holcim Awards saját területén az egyik legrangosabb nemzetközi díj, amelyre július 1-től lehet pályázni. A versenyen az iparág szakértőinek vezető projektjeit és a következő generáció bátor ötleteit egyaránt várják.
A svájci központú multinacionális építőanyag-gyártó Holcim, július 1-jén újra meghirdette a 2 millió dollár összdíjazású, a fenntartható építészetet népszerűsítő Holcim Awards építészeti versenyt – közölte a cég magyar leányvállalata az MTI-vel.
A napokban 43 brit és további 9 Európai Unió-béli épületet tüntettek ki az idei RIBA Awards díjjal. Közülük kerül majd ki az az egyetlen projekt, mely a rangos Stirling Prize birtokosa lehet. A második részben az uniós projektek kerülnek sorra.
A napokban 43 brit és további 9 Európai Unió-béli épületet tüntettek ki az idei RIBA Awards díjjal. Közülük kerül majd ki az az egyetlen projekt, mely a rangos Stirling Prize birtokosa lehet. Az első részben a szigetország épületeit mutatjuk be.
Tudjuk, hogy számos beruházás vár Budapestre: novemberre teljesen megújulnak a Budavári Palota keleti támfalai - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az MTI-t, tudatva, hogy pénteken megindul a munka több falszakaszon.
A 2012-es téli, müncheni, Euroconstruct konferenciát követően 2013. június 14-én Dánia fővárosában, Koppenhágában került sor a szokásos nyári rendezvényre, mely a 75. volt az 1975 óta megszakítás nélkül tartó Euroconstruct konferenciák sorában.
Tizenegy kategóriába sorolható építménnyel lehet pályázni
A jelenleginek a másfél-kétszeresére nőne a szociálpolitikai támogatás, ismertebb nevén szocpol összege. Révész Máriusz tájékoztatása szerint így az a jelenlegi 800 ezer forint helyett 1,6 millió forintról indulna és - a gyermekek számától függően - elérhetné 5,6 millió forintot is.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án