Nemzeti ünnepünk, 2013. március 15-e alkalmából adták át a Magyar Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, a Széchenyi-díjat és a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét.
Architecture & Wine szlogennel már évek óta van mód akár kamarai kreditpontokkal elismert tanulmányút keretében kóstolni a legjobb spanyol nedüket nemzetközi sztárépítészek extravagáns borászatait látogatva. Ezt sikerült most belecsempészni egy spanyolországi tájékozódási futamba.
15 jelenleg is épülő kínai komplexumot fenyeget összeomlás a rossz minőségű felhasznált beton miatt – legalábbis ez áll a Bloomberg beszámolójában.
Pályamunkákat várunk a 2013. évi európai „Réz az építészetben díj” elnyeréséért – mely kiváló lehetőség a rézzel és rézötvözetekkel tervező építészek számára, hogy bemutassák munkáikat a nemzetközi közönség előtt. A pályázatok beérkezésének végső határideje 2013. május 31.
Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel szombat este a Budapest Music Centert (BMC) a IX. kerületben. A Mátyás utcai zenei központban koncertterem, több stúdió, zenei könyvtár, információs központ, tanterem, kétszintes dzsesszklub és étterem is helyet kapott. A 2,5 milliárd forintos magánberuházáshoz a kormányzat 500 millió forinttal járult hozzá.
Ezen a hétvégén, márc. 22-24. között került megrendezésre a 21. Lakásvásár, szokásos helyszínén, a SYMA Rendezvényközpontban. A legutóbb tavaly szeptemberben esedékes őszi lakásvásárt még lefújták a szervezők a lakáspiac totális pangása okán.
Ha a Soho-ban minden hely foglalt, löncsünket elkölthetjük odalent, ahol egykor az „Urak” könnyítettek magukon.
Peter Falk, azaz Columbo hadnagy szobrának tervére írt ki pályázatot a minap az V. kerületi polgármester.
Fekvőtámaszokkal tér ki a hó elől a britek új déli-sarki kutatóbázisa.
Dr. Zöld András a készülő energetikai szabályozásról, dr. Kistelegdy István egy versenyautó-szemléletű energiatudatos gyárépületről, Feiler József a passzívházak többletköltségeiről, dr. Medgyasszay Péter egy olcsó öko-házról, Abou-Abdo Tamás a szegedi passzív társasházáról, Sinóros-Szabó Balázs az aktívházépítés racionalitásáról, költségeiről és..
Az Építészkongresszus nemzetközi sztárjai mellett magyar építészek is elmondják gondolataikat az új Metszetben az építészet és identitás kapcsolatáról.
Ito Tojo (Toyo Ito) japán építész kapta idén a Pritzker-díjat. A zsűri a valóság és a virtuális világ között egyensúlyozó épületeinek szépségét méltatta indoklásában.