A kormányzati Budapest Fejlesztési Központ által kiírt pályázatra 23 pályamű érkezett, a Bírálóbizottság az első három díj kiosztása mellett további négy terv megvásárlása mellett döntött, illetve egy tervet különdíjban részesített.
A Bártfai-Szabó Építésziroda által tervezett budakeszi épület nyerte idén a Baumit Life Challenge pályázat családi ház kategóriáját.
A PREFA Hungária Kft. 2021-ben ismét meghirdeti szakmai pályázatát építészek és építészhallgatók számára. A pályázat célja a minőségi fémlemezfedések és burkolatok széleskörű használatának, alkalmazhatóságának, esztétikus és könnyű megmunkálásának bemutatása, aminek csak a tervezői fantázia szab határt.
A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület meghirdeti a Köztérmegújítási Nívódíj 2021 nyilvános pályázatát. A Nívódíjat az arra érdemesnek talált megújult közterek nyerhetik el.
Már megnyílt a pályázás lehetősége a 2021. évi Év háza pályázatra családi ház és középület kategóriában.
A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) Hild Jánosról, az első budapesti városrendezési terv készítőjéről nevezte el a Hild János-díjat, amelynek települési és egyéni változatára idén is várják a pályázatokat.
A hajdúnánási multifunkciós autó-motorsport komplexum (MotoGp-pálya) terveit a BORD Építész Stúdió készítheti el, miután megnyerte a tervezésre kiírt pályázatot.
Építészeti pályázatot írtak ki a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő Szennai Skanzen látogatóközpontjának kialakítására.
Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán, a keszthelyi strand építészeti-tájépítészeti feltáró tanulmánytervére. "Nem született megnyugtató eredmény", és "kicsit csalódott" a zsűri. Miért?
A Pest Megyei Építész Kamara pályázati felhívása a Wéber Antal díj 2021. évi adományozásáról.
Világsztárokkal versenyezhet a legjobb öt között a ZDA – Zoboki Építésziroda terve a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központra kiírt tervpályázaton.
Idén tizedik alkalommal hirdetik meg az Év Homlokzata pályázatot, amelynek célja a hazai építészet értékeinek felfedezése, elismerése és széles szakmai körben való bemutatása.
Fenntarthatóság a készülő új építési törvényben: a jövő gyakorlata – Öko-logikus Építészet 2023. május 30., Győr (MÉK 2 pont)
Fenntarthatóság a készülő új építési törvényben: a jövő gyakorlata – Öko-logikus Építészet 2023. június 8., Szolnok (MÉK 2 pont)
Transzparensek – nyílászárók és homlokzat – Építész Tervezői Nap szeptember 21-én (MÉK 2 pont) >>
Vízhatlan vagy vízzáró – lapostetők, mélyépítési szigetelések – Építész Tervezői Nap október 12-én (MÉK 2 pont) >>
Az OTSZ és a TvMI-k beválásvizsgálata – Építész Tervezői Nap november 14-én (MÉK 2 pont) >>