A rekonstrukció felvetésekor sokan kétségbe vonták, hogy a Budavári Palota enteriőrjeinek színei helyreállíthatók lennének. Az első, a Szent István-terem helyreállításakor a szerencse a szakértők kezére játszott, többek között egy zsidó fakereskedőn keresztül.
Az Energia és Környezet Alapítvány képzést szervez, ahol a szalmabála építés iránt érdeklődők elsajátíthatják ennek a technológiának az alapjait.
Április 28-án kerül megrendezésre Győrben az építőipar aktuális változásairól szóló előadássorozat a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében.
Az április 23-án kezdődő rotterdami Nemzetközi Építészeti Biennále az építészet és a várostervezés új irányvonalát, valamint a „jövő gazdaságához” kapcsolódó elképzeléseket mutatja be kiállításokon, beszélgetéseken és egyéb programokon keresztül. Az ArchiNed holland internetes portál Maarten Hajer építésszel készített interjút az esemény kapcsán.
2016-ban hatodik alkalommal irányul a figyelem a budapesti épületekre. Idén áprilisban a pesti Nagykörút lesz a Budapest 100 helyszíne és témája, ahol közel 60 épület és számos üzlet nyit majd ki.
Emre Arolat, Lousia Hutton, Enrique Sobejano, Stefano Baroffio (OMA), Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa voltak az előadók, míg Dick Sikkes, Anthony Gall, Oliver Sales kerekasztal-beszélgetésen vettek részt.
Rendkívül jó hangulatban, és némi szomorú megemlékezéssel telt az idei Ybl-díj-kiosztó gála. Az elismerést ebben az évben a magyar építészeti közélet és a gyakorlati urbanisztika jeles képviselői kapták. Sajnos – tudtunkkal a díj történetében először – az egyik díjazott nem érte meg a díjátadást.
A KÉK által szervezett Építészeti Filmnapok témája idén csak a filmekből derült ki. A legsikeresebb mozgóképek drámai cselekménye vagy épp a cselekmények sokatmondó hiánya a hatalom és a tervezők, a kiemelt presztízsberuházások és az átlagember kapcsolatára éleződött ki.
Hatósági ügyintézőknek, építészeknek, mérnököknek, kivitelezőknek…
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében 8. alkalommal rendezik meg Európa második legnagyobb építészeti filmes eseményét. A régióban az első városi témájú filmfesztivál idén minden eddiginél nagyobb arzenállal, több száz filmmel jelentkezik. Ezek legjobbjait mutatják be a Toldi moziban március 3-6. között.
Az innovatív városfejlesztés lesz a téma a Design Terminál és a Liget Budapest Projekt beszélgetéssorozatának következő eseményén.
A kiállítás tizenöt dán építésziroda huszonegy projektjét mutatja be.
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap, online részvétel október 23-ig
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án