Legújabbak
Az építész, akit a világon mindenki így ismer: CF tanár úr
December 12-én, kedden este hattól újabb „Fehér köpeny & rajzasztal” beszélgetés lesz a Lechner Tudásközpontban, immáron a hatodik. Mészáros Ábel vendége ezúttal CF, azaz Callmeyer Ferenc, kétszeres Ybl Miklós-, Príma- és nívódíjas építész lesz.
Elhunyt Csontos János
Hétfő hajnalban, 55 éves korában elhunyt Csontos János József Attila-díjas költő, író, újságíró, építészeti publicista
Stadion örökre vasalva?
Tegnap reggel robbantással rombolták volna le a detroiti Pontiac Silverdome Stadiont. Az előre tervezett robbantás azonban nem érte el a várt hatást, a stadion kiállta a támadást.
Felhőkarcolót épít az MNB-alapítványok vagyonkezelője Budapesten
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Váci úti irodaház-beruházást
Átadták a 2017-es Prima Primissima díjakat
Magyar építészet és építőművészet kategóriában Farkas Gábor kapta az elismerést.
Ikerminaret koronázza a tudás spirálját Katarban
Dohában épült a Iszlám Tanulmányok Katari Tanszék (QFIS) új épülete. Az épületegyüttes világszínvonalú oktatási környezetet és a campus mecsetjét foglalja magába. A tervező a Mangera Yvars Architects.
Könyvajánló
Budapest100 történetek – Huszonnégy budapesti ház a háromszázból
Négytornyú kúria lett az Év Háza Nagy-Britanniában
A Caring Wood újragondolja a hagyományos angol vidéki házat. Időről és helyről beszél: egy kortárs design, amely világos összefüggéseket mutat a vidéki-népi hagyományokkal.
Épül a világ legnagyobb ökológiai oázisa
A brit Grimshaw Architects, az Arup Engineering és a Haley Sharpe Design közö projekjeként valósul meg az Ománi Botanikus Kert az Arab-félszigeten, amely a világ legnagyobb hasonló komplexuma lesz.
A Corvin 5 irodaház lett az első hazai WELL-előminősített épület
Magyarországon első, Európában pedig második épületként kapta meg a nemzetközi WELL Building platina előminősítését a Corvin 5 irodaház első üteme. A jövő év végére elkészülő, 90 milliós komplexum a legmodernebb, környezetbarát technológiai megoldásokkal, a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitívan ható megoldásokkal épül.

