tervek Liget Budapest Vakok Kertje Városliget

Megújul a Vakok Kertje a Városligetben

droID | 2017.10.20
A Liget Budapest Projektnek köszönhetően hamarosan elindul a Városliget régóta várt táj- és kertépítészeti megújításának első üteme, melynek nyomán jövő év márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengén látók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete.

A Vakok Kertje eredetileg 1972-ben létesült, így – csaknem negyedszázad elteltével – időszerű a rendbehozatala, korszerűsítése, hiszen számos, a vakokat és gyengén látókat segítő intézmény és szervezet működik a park környezetében, akik aktívan használják azt.

Annak érdekében, hogy a kert a speciális használói igénynek teljes körűen megfeleljen már a tervezési fázisban számos egyeztetést folytattak le az érintett szervezetekkel. A Ligetet megújító tájépítészeti pályázaton győztes Garten Studio által kezdeményezett megbeszéléseken, illetve a Persányi Miklós miniszteri biztos által összehívott Liget Park Fórumokon is számos javaslat érkezett, illetve több civil szervezet is kifejthette álláspontját a fejlesztéssel kapcsolatban, melyek bekerültek a végleges tervekbe.

A kert elkerítettsége megmarad, természetesen továbbra is a vakok, látássérültek számára lesz korlátlanul hozzáférhető. A beléptetés egyedi kártyás rendszer segítségével történik, mely a jelenleginél biztonságosabb és kényelemesebb hozzáférést fog biztosítani a látogatóknak. A kert meglévő alapstruktúrája megmarad, azonban a tájékozódást és orientációt segítő, speciálisan burkolt sugár irányú utak és körutak újjáépülnek. Mindezek mellett egy új parki sétány is épül.  A kert különböző építményeit (támfal, korlát, pergola, vízarchitektúra) is felújítják, és a növényzet is megújul.

Az elbontott rossz állapotú faház helyett új építésű, speciálisan a vakok igényeihez igazodó akadálymentes épület létesül, amelyben szintén akadálymentes mellékhelyiségek is helyet kapnak. A kertben használatos játszóeszközök, kisebb szerszámok tárolására beépített szekrények készülnek. A meglévő csobogók, vízmedencék, valamint a játszófelületek is megújulva várják majd a kert használóit.

A támfalak új, jól felismerhető színű, Braille feliratokat is tartalmazó korláttal egészülnek ki, amelyek segítenek a tájékozódásban.

A játszó és sport rész a kert nyugati oldalára kerül, így az épülettől és a mellette lévő pihenő zónától távolabb lesznek a zajosabb kerti funkciók, mint a speciális asztalitenisz, lengőteke, hinta és egyéb eszközök. A játszórész színezett gumiburkolattal elkülönített részén egy homokozó is helyet kap a kicsik számára, és a területen kültéri zenélő játékok is létesülnek majd. A halmozottan sérült gyerekeknek pedig néhány speciálisan kifejlesztett játékelemmel készülnek a tervezők.

A munkálatok 2017. október végén indulnak és várhatóan jövő év márciusában már használatba is vehetik a vakok és gyengén látók.

A Vakok Kertjének felújítása részét képezi a Városligetet teljes egészében akadálymentesítő koncepciónak, melynek részleteiről bővebben itt olvashat.


Forrás: Liget Budapest

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...