Budapest történetének eddigi legsúlyosabb 1838-as árvízében az épületek nagy része megsemmisült. A romokban álló város vezetése egy osztrák téglamogulhoz, Alois Miesbach-hoz fordult segítségért. Az iparmágnás a Kőbányai téglagyár megalapításával és fejlesztésével nem csak jelentős szerepet vállalt Buda és Pest újjáépítésében, de a nemzetközi téglagyártás reformját és a magyar téglaipar alapjait is lefektette. Nélküle ma teljesen másképp festene a főváros.

Jelenleg is fogva tartott rabok építették fel az ókorban lopásért elítélt bibliai Jobb Lator templomát. A Bolognához közeli Pulcében felszentelt épület tervezői emellett Salamon templomának kettéhasadt szent kárpitját is újraértelmezték. Szerencsére csak jelképesen.

A hányattatott sorsú épület kálváriájának utolsó stációja Karcag városában játszódik egészen a mai napig, hiszen a Sámándob halott csontvázként heverve várja honföldi feltámadását. Az azóta eltelt idő és a lecsillapodott kedélyek lehetőséget engednek, hogy visszatekintsünk és értékeljük a pavilon hatását a magyar nemzet kulturális öntudatára.

Az évtized végére hazatér a Városligetbe a Néprajzi Múzeum, hamarosan megindulnak a munkálatok az 56-osok terén, ahol a magyar Napur Konzorcium épületébe költözik majd be az európai viszonylatban is egyedülálló gyűjtemény. Hogy mitől lesz különleges az új múzeum? Erre is választ kaphat a Liget Budapest blogon megjelent interjúból.

Kalmár László Ybl-díjas építész szerint Ertsey "utolsó segélykiáltása" hangzott el, és Ertsey a levélben minősített fegyelmi vétséget ismer el, öt pontban ütközik viselkedése a kamarai szabályzattal. Állítólag az MMA "kilövési engedélyt" adott Ertseyre.

„Az épület formájára semmilyen befolyásom nem volt. Ahogy én látom, ez egy költői vízió, egy szobor, egy imaginatív kép, amit lehet szeretni vagy nem szeretni; egy biztos, ez nem a magyar építészet reprezentáns példája, hanem egy szakmánkon kívüli művész víziója” – fogalmazza meg a levélben az építész.

Eljött az a pillanat, amikor minden építésznek, kiváltképp a magyar építészoktatásban - legyen szó graduális vagy posztgraduális képzésről - részt vállaló, a következő építészgeneráció szemléletmódjáért felelősséggel tenni akaró építésznek, építész-közösségnek véleményt kell formálnia, majd hangosan és nyíltan kimondania.