Egy huszadik századi panelos szerkezetű munkásszállóval kapcsolatban a legtöbb ember első gondolata nem az értékmentés. Pedig szinte minden épületben vannak értékek, legfeljebb több fáradságot igényel a felkutatásuk.

A Művészetek Völgye programsorozatán belül megrendezésre került egy építészeti kiállítás, amely az elmúlt évek népi építészeti alkotótáborainak munkáit hivatott bemutatni.

Új városrészt alakít ki az Atenor a Kána-tó partján Újbudán, ahol az épületeket minden irányból zöld veszi körül. A fejlesztés második ütemének épületeit a tó, a Hosszúréti-patak, a nádas és a Kamaraerdő természeti adottságaira építve tervezték meg, emberléptékű beépítés és folyamatos mozgást idéző tömegformálás jellemzi.

A Dunapark, Budapest ikonikus art deco kávéháza történetével közel kilenc évtized városi életének lenyomatát őrzi. Ugyanaz az építészeti tér három különböző korszakban három eltérő életformához alkalmazkodott, miközben Hofstätter Béla és Domány Ferenc eredeti térgondolata végig felismerhető maradt.

A tér, a forma, az anyaghasználat és az emberi élmény kapcsolatának vizsgálata, valamint a beton mint valódi szerkezeti anyag vizsgálata állt az idei kéthetes, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) oktatói által tartott Silent Architecture nemzetközi workshop fókuszában Beihai-ban.

2026 június 20-án – kilenc év után – néhány órára ismét látogatók léphettek be az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépületébe a Múzeumok Éjszakája alkalmából. A rendkívüli alkalmat több kormányzati nyilatkozat és a Ráth György-villában megnyílt „Iparkodjunk! Lechner” időszaki kiállítás előzte meg. A rekonstrukció ügye ismét napirendre került.

Új szakaszához érkezett a közel 900 lakást magába foglaló Lake11 városnegyed-fejlesztés, amely hosszú távon jelentős zöldfelületekkel és új közösségi infrastruktúrával formálja át az újbudai Kána-tó környezetét.

A Citadella új kiállítása nem tárgyakat mutat, helyette inkább hatásokat kelt. A bástya tereiben felépített jelenetek a szabadság történetét mesélik el, mégis inkább annak hiányát erősítik. A rövid, megélt pillanatok helyett a következmények képei maradnak. Ami megszülethetne bennünk, itt előre el van mondva.

A Körszálló ma ugyanúgy áll, mint építése idején: szerkezetig visszabontva. Csakhogy most nem nő, hanem eltűnik – egy zárt, kontrollált technológiával, amely szintről szintre fejti vissza a házat. Ami kívülről alig látható, az belül zajlik: egy épület története fordul meg. És ezzel együtt egy korszak is új értelmet kap.

Az utóbbi években nagy figyelem irányul a magyar brutalizmus történetére az építészettörténeti kutatásban. A kiállítás ennek a folyamatnak fontos állomása. A kutatás 3 éven át zajlott a MÉM MDK keretében. 120 épületről készült fotódokumentáció, amelyet helyszínbejárások, archív források és az építészekkel készített interjúk egészítettek ki.

Egy fiatal művészettörténész kutatása új fényt vet a hatvanas-hetvenes évek magyar építészetére – arra a korszakra, amelynek épületei közül ma sok nem létezik, alkotóinak egy része pedig nem is Magyarországon élte le az életét.

Az emlékkönyv bemutatója nem pusztán egy életmű felidézése volt. A rajzok, a családi történetek és a baráti visszaemlékezések együtt teremtettek teret egy személyiség körül. Egy este, ahol a múlt és a jelen egyszerre volt tapintható.