133-144 megjelenítése a(z) 615 elemből.
Megnyílt a látogatók előtt az újjáépített Szent István-terem – sajtóbejáráson ismerkedtünk a teremmel és a kiállítással

A Budavári Palota rekonstrukciójáért a Várkapitányság felel, a munka a Nemzeti Hauszmann Program keretében valósul meg. A déli összekötő szárnyban újonnan kialakított egykori Szent István-terem a rekonstrukció első megvalósult eleme, amely a mai naptól, 2021. augusztus 20-ától minden érdeklődő előtt nyitva áll.

A műemlékvédelem szűkülő körei Pécsett 1951 és 2020 között – 18. rész

Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket/építményeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek/építmények állnak ma az egykori műemlékek helyén.

Különleges kiállítás nyílik az újjászületett Szent István-teremmel együtt

Két hét múlva, augusztus 20-án nyitja meg kapuit az újjászületett Szent István-terem, egyúttal látogatható lesz az a kiállítás is, amely az eredeti formájában újraalkotott történelmi teremhez kapcsolódik. A tárlat nemcsak azt mutatja be, miképpen jött létre a magyar iparművészet korabeli csúcsteljesítménye, de betekintést nyújt Szent István király ma is aktuális örökségébe és annak kortárs művészeti értelmezésébe.

Gondolatok az építészet fotográfiájáról

"Fontosnak tartom, hogy az építészet fotósa merjen alkotni, találja meg azt az egyensúlyt a munkája során, ami hűen tükrözi az eredeti alkotást és az ő szellemét. Az épület túlmutat a tömegén, sok esetben a szakralitás materializálódik. Próbálom ezt az állandót, az épületre jellemzően, sajátjaként megmutatni, láthatóvá tenni a láthatatlant."

A műemlékvédelem szűkülő körei Pécsett 1951 és 2020 között – 16. rész

Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket/építményeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek/építmények állnak ma az egykori műemlékek helyén.

Nemzetközi Építészkongresszus 2021: Melyik múlt vezet jövőnkbe?

Korlátozott számban még kaphatók belépőjegyek a jövő heti, július 2-i Nemzetközi Építészkongresszusra, melyről korábban már küldtünk Önnek értesítést. Ha érdeklik az előadások – az előadókról alább bővebb információt is küldünk –, akkor érdemes most jelentkeznie, hogy biztosítsa a helyét a konferencián! Mint ahogy azt előző levelünkben is írtuk, a rendezvényen – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – védettségi igazolvány felmutatásával lehet részt venni.

18 gyermekintézmény és 1 műemlék: a pályázók kétharmada nyert az idei Várépítőn

Legyen szó csak néhány vizesblokk felújításáról, tetőszerkezet cseréjéről, esetleg az óvoda körüli járda térkövezéséről vagy éppen az épülethőszigeteléséről a Várépítőn főleg olyan intézményeknek van esélye, akik gyakran máshonnan nem kaphatnak támogatást. Országszerte az idei éveben 18 gyermekintézménynek és 1 műemléknek jut támogatás az építőipar

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások