1-12 megjelenítése a(z) 19 elemből.
A régi budai városháza műemléki rekonstrukciója lett a Budapest Építészeti Nívódíja 2019 nyertese

A régi budai városháza közel 800 éves történetével a Várnegyed központjában, Buda egyik legrégebbi és legpatinásabb részében, a Szentháromság tér szomszédságában helyezkedik el. Az épület 160 éven át funkcionált városházaként, 70 éven át pedig az első kerületi elöljáróság székhelye volt. Működött benne csendőrség, iskola, majd a második világháború utáni időszakban múzeumok, kutatóintézetek.

Megnyílt a Meininger Hotel, a "fiatalok szállodája"

Múlt csütörtök délelőtt, április 11-én került sor a Meininger Budapest Great Market Hall megnyitójára, amely rendkívül izgalmas épített környezetben helyezkedik el a Vámház körút és az egykori Közraktárak között, a Csarnok téren. A fiatal átutazókra specializálódott hotel 2016-os alapkő-letételét hosszú várakozás előzte meg a válság évei alatt. A látszóbetonból készült hullámzó homlokzatú épületben hét emeleten, 184 szobában összesen 744 ágyat helyeztek el, továbbá az épülethez tartozik egy négyszintes, 130 férőhelyes parkoló, amely a kerület parkolási problémáit is hivatott mérsékelni.

Átadták Újpest hatszintes vegyes funkciójú vásárcsarnokának piaci részlegét
A hatszintes, több mint nettó 17 000 négyzetméteres épület teljesen átformálja a környék építészeti szövetét: a régi csarnokok helyén levegős közteret alakítanak ki, egy tér fölött végigfutó emelt promenáddal. A Firka Építész Stúdió tervei alapján épült csarnok nem a régi piac helyén, hanem a korábbi plébánia, kultúrház és óvoda telkén található.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások