díj Lázár János Turi Attila dévényi sándor krähling jános dénes györgy bordás péter

Itt vannak az Ybl- és Pro Architectura díjasok, és az első Kós-életműdíjas


Csépé | 2023.12.17

Kós Károly 140. születésnapján, a Magyar Építészet Napján, elegáns körülmények között, a köztársasági elnök jelenlétében adták át az építészet díjait. Kik kapták és miért?

"Az esemény célja, hogy hozzájáruljon a minőségi magyar építészet szellemiségének megerősítéséhez. Az ünnepi eseményen az állami építészeti díjak is gazdára találtak." - fogalmaz az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye.

Isten éltessen minden építészt Kós Károly 140. születésnapján - kezdte ünnepi beszédét Lázás János miniszter, kiemelve: a magyar építészet a magyarság önkifejezése, a ma építészete mondja el, milyen a 21. századi magyarság. Megköszönte az építészek részvételét a "21. század nagy országépítő munkájában".

Turi Attila az MMA elnökeként a művészet, és "népünk még élő művészete" fontosságát hangsúlyozta. Kós Károly Makoveczhez hasonlóan sorsvállalásával, a feladatok megtalálásával is példát adott. Kós mindig fontosnak érezte, hogy a közösség magáénak érezze az elkészült épületet, és ezzel megerősítse a jövőt.

Novák Katalin köztársasági elnök többek között Makovecz Imrét idézte, aki számára az építészet célja nem önkifejezés, hanem értékek közvetítése. A világ minden táján látta, hogy az építészet az örökséget és a teremtett világgal együttélést mutatja be, bár Dubajban önkéntelenül Bábel jutott eszébe. Jó példa viszont az ünnepségnek helyet adó Pesti Vigadó épülete. Nyitottnak kell lenni a világra, modern, korszerű, és sajátosan magyar építészetre van szükség. Az elmúlt években az otthonteremtés és a mindennapi élet tereinek építése mellett fontos központi, közösségi beruházások voltak, többek között 3700 templom felújítását és 200 templom építését támogatták. "Az apák dolgát folytatják a fiúk" idézte Kós Károlyt.

Az első alkalommal átadott Kós Károly-életműdíjat Dévényi Sándor kapta, aki úgy fogalmazott: a tehetséges építész alkotása hozzájárul az épületet használók boldogságához. Szeressék ezért az építészeket, és például ha egy épületet említenek, a tervező építészt is említsék!

"A Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett építész életművében az épületekkel egyenrangú feladatként jelennek meg a városi terek: a pécsi Színház tér, a Jókai tér, az Aradi vértanúk sétánya, vagy a budapesti Nagymező utca egy szakasza, a Rákóczi híd gyalogosfeljárója, a Szent Gellért tér és a Fővám tér. A családi ház léptékű munkáival is iskolát teremtő építész különleges feladatokban is kibontakozhatott, részt vett a lágymányosi Rákóczi híd építészeti tervezésében, valamint a Budapest EXPO '96 beépítési, arculat- és épülettervezésében. Jelentős alkotása a 2009-ben befejezett kékesdi Szent Mihály-templom. " (Apró érdekesség, hogy Dévényi egyébként az 1999 és 2012 közötti településfejlesztésért adományozott Kós Károly-díjat is megkapta korábban közösség tagjaként.)

2023-ban Ybl-díjat kaptak:

Bordás Péter

Ismert alkotása az Etyeki Kúria Borászat, a debreceni Nagyerdei Stadion, az Aquaticum Strandfürdő, irodát tart fent Zürichben, Budapesten és Debrecenben.

Dénes György

Jelentős épülete a balatonfenyvesi diáktábor, számos oktatási épülete és családi háza is példaértékű, építész fotósként is imert, több monográfia fotósa.

Krähling János

A protestáns templomoknak nemcsak kutatója, de a budaörsi evangélikus templom tervezője is. A BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék vezetője.

2023-ban Pro Architectura díjasok:

Hegedüs Csilla (erdélyi műemléki feladatok, köztük a bonchidai Bánffy-kastély felújításának műemlékese)

Bődi Imre, Frikker Zsolt (legismertebb tőlük a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának új épülete, mely sok más díjat is elnyert)

Major Zoltán, Müllner Péter (a Debreceni Egyetem tanársegédei, a cserépváraljai Csaba László-templom példaértékű felújítását tervezték)

Getto Tamás és Sztranyák Gergely (sok munkájuk között a legaktuálisabb a Mies van der Rohe-díjra is esélyes Új Pécsi Vásárcsarnok).

Hogy miért módosították úgy a rendeletet, hogy a korábban évi öt Ybl-díj és öt Pro Architectura  helyett idéntől miért csak három illetve négy díjazottat ismernek el, nem tudni.

 

A Magyar Építészet Napján a régészeti örökség védelme érdekében kimagasló, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széles körű régészeti szakmai tevékenység elismeréseként Schönvisner István-díjban idén Gallina József Zsolt részesült. 

A műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismeréseként Forster Gyula-díjat Besey László vehette át. 

Kimagasló egyéni tájépítészeti alkotói, oktatói és szakpolitikai-szemléletformáló tevékenysége elismeréséül, életműdíjként Mőcsényi Mihály-díjban Vincze Attila részesült. 

Fotó: ÉKM (A Pesti Vigadót Feszl Frigyes tervezte, legutóbbi felújítása Gothárd Erzsébet és Fehérváry Rudolf nevéhez fűződik - tesszük hozzá Dévényi Sándor felhívásának szellemében)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások