1-12 megjelenítése a(z) 124 elemből.
Az Eiffel Műhelyház a világjárvány ellenére háttérmunkákkal üzemel

A MÁV Északi Járműjavítója új funkciókkal, pazar térélménnyel áll az operakultúra iránt elkötelezettek rendelkezésére, segítve azt a sokrétű munkát, amelyet kényszerűen több helyszínen szétszórva próbált a Magyar Állami Operaház és az Erkel színház megvalósítani. Közismert, hogy az épület egy 22 ezer négyzetméteres, tekintélyes fémszerkezetet rejt.

Megváltoztathatja a Déli Körvasút projekt az agglomeráció ingatlanpiacát

Eddig ütemterv szerint halad a Déli Körvasút projekt. Első lépésként a vasúti híd korszerűsítésére kerül sor. Ennek érdekében pedig már összeszerelték és bárkára is emelték az első és második hídelemet. A beruházás célja, hogy javítsák Budapest vasúti elérhetőségét, ugyanis így több elővárosi vonat érheti majd el a fővárost az agglomerációból.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások