97-108 megjelenítése a(z) 304 elemből.
24 órás interjúmaraton rekordkísérlettel

Egyedülálló program kezdődik negyedóra múlva, 10:00-kor és tart a következő 24 órában a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében. Wesselényi-Garay Andor tudományos főmunkatárs 24 órán át, óránként más-más interjúalannyal fog beszélgetni kortárs építészetről. Az első hazai, 24 órás építészeti interjúmaraton egyben rekordkísérlet is lesz. 

Megnyílt a látogatók előtt az újjáépített Szent István-terem – sajtóbejáráson ismerkedtünk a teremmel és a kiállítással

A Budavári Palota rekonstrukciójáért a Várkapitányság felel, a munka a Nemzeti Hauszmann Program keretében valósul meg. A déli összekötő szárnyban újonnan kialakított egykori Szent István-terem a rekonstrukció első megvalósult eleme, amely a mai naptól, 2021. augusztus 20-ától minden érdeklődő előtt nyitva áll.

MÉK – Az épített környezet szépségei fotópályázat 2021

A pályázat célja, hogy olyan képanyag gyűljön össze, amely jól reprezentálja Magyarország településeinek képét, értékeit 2021-ben. A beérkező pályaműveket a MÉK a településkép védelmével, a településképi arculati kézikönyvek népszerűsítésével kapcsolatos rendezvényein, nyomtatott és digitális kiadványaiban, közösségi oldalain kívánja felhasználni.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások