tervek

Milliárdosoknak épített játszóházat a Porsche
Már csak hat eladó lakás maradt a 132-ből a milliárdosok legújabb játszóházában, a Miami tengerpartján álló Porsche Design toronyban. A nagyfiúk itt szó szerint együtt alhatnak luxusjárgányaikkal, akár a legfelső emeleten is.

Turistákat is vonz majd az új szöuli toronyépület
Dél-Korea turizmusának fellendítéséhez is hozzájáruló idegenforgalmi látványosságának szánja építtetője az ország legmagasabb felhőkarcolóját, az 555 méter magas Lotte World Tower-t, amelyet a nagyközönség is felkereshet a hét eleje óta.

Égben lebegő felhőkarcolót húznának Manhattan fölé
Építészeti gegekből aligha lehetett hiányérzetünk az utóbbi időben, de ez az ötlet minden képzeleten túlszárnyal. Egészen pontosan a világűrig, állítólag onnan olcsóbb belógatni egy felhőkarcolót New York fölé, mint helyben megépíteni. Persze Dubaj sem maradhat ki egy ilyen történetből.

12,5 milliárdos aranyozott keret épül Dubajban – az építész perel
Dubaj mindig is híres volt a túlzásokról és a szürreális építészeti projektekről a sivatag közepén épült síkomplexumtól a világ legmagasabb épületéig. A város legújabb fantáziaszüleménye egy óriási keret, a Dubai Frame.

Ház két embernek és két malamutnak
Hollandiában egy festői tisztáson áll a 360 villa, melyet egy párnak és két szeretett kutyájának tervezett az 123DV építész stúdió.

Kína függőleges erdőkben látja a tiszta városi levegő zálogát
A kínai vezetés belátta, hogy a városi zöldfelületeket drasztikusan növelni kell, így felkérték Stefano Boeri építészt, hogy változtassa Nanking szürke városát egy égbe törő zöld dzsungellé. Boeri milánói vertikális erdőjéről lett világszerte ismert.

Agyas épületeket hoz a digitális ingatlan-forradalom
A londoni székhelyű globális Arup mérnökiroda mindig is élen járt az innovációban, nemrég a digitális forradalom ingatlanpiacra várható hatásait ecsetelték egy tanulmányukban. Azt jósolják, hogy pár évtized múlva az épületeknek agyuk és idegrendszerük lesz.

A Zaha Hadid Architects tervei szerint építenek a kínaiak felhőkarcolót Trump vejének
"Szokatlanul kedvező" a Bloomberg szakértői szerint az a szerződés, melyet a hatalmas kínai biztosító Jared Kushner családi cégével kötött. Biztonsági kockázatokat is emlegetnek a sajtóban, mivel Kushner Trump veje. A tavaly elhunyt Zaha Hadid cégének pedig ez lesz az első jelentősebb terve, amiben az építésznő már nem vett részt. Látszik?

Kerámiakocka a tetőn
A Nagymező utca 38. szám alatt és két szomszédos Ó utcai épületben hétemeletes szálloda épülhet.

Ha nem is a legmagasabb, de legalább a leghosszabb
A nagy kanyar New Yorkban