tervek
Norvég szél vájta bútorzat a hegyi kunyhóban
Az épület csupán 90 négyzetméter és mindkét irányban nyitott, mivel megfigyelő-objektumként funkcionál. A faelemekből kivájt belsőépítészeti attrakció olyan, mintha az évmilliók során a szél csiszolta volna a sziklát.
A világ leginnovatívabb szélmalma
Gigantikus szélkerék épülhet Rotterdamban. A felhőkarcoló szélturbinát, lakásokat, hotelt, sőt még egy óriáskereket is magába foglal majd 40 forgó kapszulával.
Wellness a folyónál
Wellness a folyónál – ez a szlogenje a Bad Ems-ben épült új termálfürdőnek. Ez egyrészt leírja a fürdő idilli helyét közvetlenül a Lahn-folyón, a Kaiserbrücke-híd és a Lahn-sziget között, Bad Ems déli városközpontjában; másrészt pedig a Bad Ems Gyógyfürdő különböző szolgáltatásaival gondoskodik főként az egészségről, a pihenésről.
Óriáscsápok nyúlnak a Balatonba: kikötőmonstrum épül Balatonfenyvesen
Balatonfenyvesen mertek nagyot álmodni, a Balaton legnagyobb jachtkikötőjének építésébe fogtak a 2300 lakosú faluban. Az épülőfélben lévő monstrum csaknem fél kilométeres kikötőszárakkal nyúlik a déli part vizébe, a megcélzott bérlőközönség a vitorlázók felső osztálya – van, aki ezt a minőségi turizmus megjelenésének tekinti.
Gyógyfürdő mínusz 110 C-os szobával
Gleichenberg az osztrák-magyar határ mellett található, mindössze 2200 lakosú kis település – mégis egy 17.500 m2-es fürdőt üzemeltet.
Kiállítás nyílt az Új Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum épületére beérkezett nemzetközi pályázat terveiből
A Városliget fejlesztését célzó Liget Budapest Projekt a Design Terminállal együttműködésben kiállítást szervezett az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum tervpályázatának munkáiból. Az Erzsébet téri kiállítótér 2015. április 27. és május 10. között ad otthont a nemzetközi pályázatra beérkezett terveknek.
Magyar mérnökök tervezték Azerbajdzsán legnagyobb kórházát
A 95 ezer négyzetméteres azeri Nemzeti Egészségügyi Központ 410 ágyas lesz és naponta 1500 ambuláns beteget tud majd ellátni.
Ilyen lesz az Új Nemzeti Galéria (képek)
Az Új Nemzeti Galériára kiírt pályázatra számos "sztárépítész" adott be érvényes pályázatot.
Világhírű sztárépítészek a Ligetről (videó)
Nemzetközi és magyar sztárépítészek beszélnek a Városligetbe tervezett múzeumi negyedben helyet kapó Új Nemzet Galéria-Ludwig Múzeum építészeti terveiről. A pályázat 2015. áprilisi eredménye mérföldkő a magyar építészet történetében.
Eltűnik Budapest egyik szégyenfoltja
Nézze meg, mi kerül a Határ úti buszvégállomás balkáni hangulatú bódésora helyére!